Hírek

Hatékonyabb európai polgári kezdeményezés szükséges

2018. 06. 20.

„Az európai szintű változtatások eléréséhez az európai polgári kezdeményezés messze a legvonzóbb eszköz a polgárok számára, hogy javaslataikat és elképzeléseiket az Európai Bizottság és az EU egésze számára eljuttassák. Az új szabályozás egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi majd az eddigi bonyolult és nehézkes folyamatokat a kezdeményezések előtt. A sikeresség pedig csakis a Bizottságtól függ, hogy az mennyiben veszi figyelembe a jogszabály alkotás megindítását” – hangsúlyozta Schöpflin György fideszes EP-képviselő, az európai polgári kezdeményezés jelentéstevője.

Az eszköz felülvizsgálatának és reformjának apropója, hogy az eddigi közel hetven kezdeményezésből csak 5 érte el a kötelező egymillió aláírást, és ezekből a Bizottság egyetlen kezdeményezés kapcsán indított jogszabályalkotási folyamatot, azt is csak részlegesen. A MinoritySafePack kezdeményezés jelen pillanatban az aláírások hitelesítési fázisában tart, ám nehezen lehet motiválni a Bizottságot, hogy cselekedjen és meghallja a polgárok hangját.

Az új szabályozás a kezdeményezőknek nyújt nagyobb technikai és jogi segítséget online felülettel, tagállamokban ténylegesen működő helyi irodákkal, az aláírás gyűjtésénél egyszerűbb adatigényléssel, azonban fokozottabb adatvédelemmel. Sőt, az eddigi nagy elutasítási számarány miatt, lehetőség lesz adott kezdeményezés egyes részeinek regisztrálására is. Az átláthatóság elvei alapján pedig a kezdeményezések finanszírozásának feltételei is szigorodnak.

„A technikai feltételek valóban nagymértékben javultak. Azonban a Bizottság kezdeményezési diszkrecionális jogán még az EP sem tud változtatni. Amit viszont megtesz, hogy a sikeres kezdeményezésekről plenáris vitát tarthat majd, valamint határozatot fogadhat el azokról. Ezzel egyfelől egy európai szintű vitában vállalhat szerepet, másfelől a Bizottságot tarthatja politikai nyomás alatt, hogy az végre ténylegesen cselekedjen” – mondta Schöpflin György.