Hírek

Hatékony családpolitikát sürgetnek az Európai Unió vallási vezetői

Hatékony családpolitikát sürgetnek az Európai Unió vallási vezetői

2012. 07. 13.

 

Surján László bevezető előadásában elmondta, hogy a nemzedékek közötti szolidaritás a zsidó-keresztény hagyomány egyik alapvető parancsa, amelynek napjainkban olyan erős gazdasági vonatkozásai vannak, mint a társadalombiztosítási vagy a nyugdíjrendszer fenntartása. "Minden felvett állami kölcsön holnapra adóssággá, adózássá változik. Az adósság csökkentése tehát a generációk közötti igazságosság kérdése" – hangsúlyozta a néppárti EP-alelnök.

A felekezetek képviselői beszédükben kiemelték, hogy nem helyes szembeállítani a családpolitikára vonatkozó törekvéseket a bevándorlással, illetve befogadással kapcsolatos elgondolásokkal. Válaszában Surján László rámutatott, hogy a bevándorlás ösztönzése bizonyos szempontból kihasználása a szegényebb országoknak. "Élesen meg kell különböztetni tehát az üldözések elől menekülőket azoktól, akik munkaerő toborzás okán indulnak el otthonról" – fogalmazott a kereszténydemokrata EP-alelnök.

A brüsszeli összejövetelt követően Surján László elmondta: "A találkozót jó légkör és széleskörű egyetértés jellemezte. Magyarként jó volt hallgatni, hogy a kormányfő törekvései összhangban állnak az Európai Unióban létező legkülönbözőbb vallási felekezetek alapvető elképzeléseivel".

Háttér: Vallási oldalról rész vett a találkozón többek között Andre Josef Leonard, Brüsszel – Mechelen egyházmegye érseke; Emmanuel metropolita, a franciaországi görög katolikus egyház vezetője; Yahya Pallavicini imám, az olasz iszlám közösség alelnöke, valamint Riccardo Di Segni római főrabbi, az európai rabbik konferenciájának elnöke.

A találkozón készült fényképek az alábbi linkentalálhatóak.