Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

Határozott lépés az egységes élelmiszertájékoztatás irányába

Határozott lépés az egységes élelmiszertájékoztatás irányába

2011. 07. 06.

Áder János európai parlamenti képviselő üdvözölte a ma elfogadott rendeletet, mely szerinte mérföldkőnek számít az európai fogyasztóvédelem történetében. Mint fogalmazott, nem volt meglepetés, hogy a fogyasztókat és az ipari szereplőket közvetlenül és jelentős mértékben érintő jogszabály-tervezet körüli tárgyalásokat csak majd három év alatt sikerült a Tanács és a Parlament között megállapodással lezárni.

A képviselő kiemelte: a rendelet alapkövetelményként rögzíti, hogy a jövőben az élelmiszercímkén feltüntetett valamennyi információnak jól olvashatónak kell lennie. Emellett, az eddig a gyártók által csak önkéntesen feltüntetett tápértéktáblázat szerepeltetése kötelező lesz a csomagolásokon. Ennek azért van jelentősége, mert az élelmiszerek alapvető összetevőire vonatkozó információ – így többek között a zsír-, a telített zsír-, a cukor- valamint a sótartalom – csomagolástól és mérettől függetlenül könnyen összehasonlíthatóvá válik a fogyasztók számára. A jogalkotók mindezzel párhuzamosan szigorú szabályozást vezetnek be a félrevezető csomagolások visszaszorítása érdekében.

Az allergén összetevők kötelező felsorolására vonatkozó rendelkezés a képviselő szerint fontos lépés az élelmiszerallergiában szenvedő fogyasztók védelme érdekében. Hasonlóképpen előremutatónak nevezte az egyre gyakoribbá váló élelmiszerutánzatok esetében a helyettesítő anyagok megjelölésére vonatkozó előírást. Áder szerint alapvető jogunk megtudni, hogy az asztalunkra kerülő sajt elkészítéséhez tejet vagy növényi zsiradékot használtak-e fel.

A jelentés legvitatottabb kérdése az élelmiszerek eredetének megjelölése volt. A kialkudott kompromisszum eredményeképpen a jövőben ezt csak a friss hús esetében kell jelölni, a többi kategória (tej, tejtermékek, a feldolgozott ételekben található hús, és egy összetevőből álló élelmiszerek) esetében egy bizottsági hatástanulmány fogja megvizsgálni ennek szükségességét.
 
Háttér:

Mint ismeretes, az Európai Bizottság 2008-ban terjesztette elő a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatására vonatkozó rendelet tervezetét, amely a jogalkalmazás könnyítése érdekében nyolc korábbi jogszabályt foglal egységes szerkezetbe. A rendelet megalkotásával a jogalkotó mindemellett a fogyasztók magasabb szintű védelmét és az európai élelmiszeripar versenyképességének növelését, s nem utolsósorban az egészséges táplálkozás népszerűsítését tűzte ki célul.