
Győri Enikő Václav Klausról, a Benes-dekrétumokról
2009. 10. 21.
Alább közöljük a képviselő asszony felszólalásának teljes szövegét:
Tisztelt Képviselőtársaim!
Egyes hírek szerint folyik gondolkodás arról, miként lehetne Klaus cseh köztársasági elnök kedvébe járni, tehát hogy utólag valamiképpen beillesszék a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét a Lisszaboni Szerződésbe. Én nagyon szeretném ettől a jogi nonszensztől, csűréstől-csavarástól megóvni magunkat, több okból is.
Az első: Meggyőződésem, hogy ezáltal olyan precedenst teremtenénk, mellyel mostantól bárki visszaélhetne kénye-kedve szerint. Ha valamely közméltóságnak nem tetszik egy aláírt, törvényhozások és népszavazások által megerősített szerződés, talál egy kifogást és zsarolja Európát. Láttuk, a Klaus-féle vonatra immár a szlovák kormány is felkapaszkodna, s ők is elvárnák az Uniótól a Benes-dekrétumok sérthetetlenségének nyilatkozatba adását. Biztos, hogy akarunk egy ilyen precedenst teremteni?
A második: hamis az ír példára hivatkozás. Az ír kormány olyan kérdésekben kapott nyilatkozat formájában megerősítést az Unió vezetőitől az elbukott első népszavazás után, melyek egyébként is szerepeltek (illetve a nehezményezett dolgok nem is szerepeltek) a Lisszaboni Szerződésben. Az ír kérés tehát összeegyeztethető volt magával szerződéssel. Klaus elnök kérése azonban, hogy Csehország utólag kapjon mentességet a szerződés szerves részét képező Alapjogi Charta alól, nem ilyen jellegű; az jogi lehetetlenség a szerződés újratárgyalása nélkül.
Végül nem tudom, hányan vannak tisztában azzal, Klaus mire is kívánja rávenni az Uniót, tehát miről is szólnak a Benes-dekrétumok. A 143 dekrétum közül ugyanis tizenhárom olyan, jogilag ma is érvényes dokumentum, amely fenntartja az európai jogrenddel ellenétes kollektív bűnösség elvét. Ezen dekrétumokra hivatkozva telepítettek ki Csehszlovákiából a második világháború után magyarokat és németeket, megfosztva őket állampolgárságuktól, minden joguktól és vagyonuktól. Ha az Unió e témában nyilatkozatot tesz, ezen megalázó és az Unió szellemiségével összeegyeztethetetlen dokumentumokat fogja magasztalni. Ez minden jóérzésű ember és demokrata számára elfogadhatatlan, s nagyon szeretném óva inteni ettől az Unió vezetőit.