Hírek

A gyermekek jóléte Európa jövőjének záloga

2018. 11. 20.

Járóka Lívia, az Európai Parlament fideszes alelnöke a Gyermekjogok Világnapja alkalmából hangsúlyozta: „Ez a nap világszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekek jogait ugyanolyan alapvető kötelesség védeni és tiszteletben tartani, mint a felnőttekét”. A néppárti képviselő elmondta, hogy a gyermekek az erős nemzet építőkövei, akik a jövő dolgozói és felelősségteljes állampolgárai lesznek, az ő kezükben lesz tehát az ország fejlődése.

A Gyermekjogok Világnapja ugyancsak emlékeztet a gyermekek fontosságára a családban, a társadalomban és az országban. Járóka szerint európai szinten kell erősíteni a közös fellépést a családok támogatásért. Magyarországon nemzeti konszenzus van arról, hogy érdemes a gyermekekbe befektetni, hiszen a nemzet jövője szempontjából elengedhetetlen a  gyermeket nevelő családok támogatása.

Nem szabad azonban megfeledkezni a szegénységben élő gyermekekről sem. Az EU-ban majdnem 25 millió gyermek él szegénységben, kiknek jogai a legkevésbé érvényesülnek. A szegénység következtében alig van lehetőségük arra, hogy védelmező környezetben nőjenek fel. A rossz egészségi állapot, s az alultápláltság pedig károsítja a gyermekek szellemi fejlődését és aláássa bizalmukat a jövőben. Az oktatáshoz való korlátozott hozzáférésük a szegénység fenntartását segíti elő. „Nagyon fontos tehát, hogy egy európai szintű szegénységellenes stratégia különös figyelmet fordítson a gyermekek jóllétére, ezáltal csökkentve a szegénység ördögi körét” – tette hozzá Járóka Lívia.