Hírek

Fenntartható regionális légiközlekedésre van szükség

2019. 11. 12.

Deli Andor és Tóth Edina fideszes EP-képviselők és az Európai Régiók Légitársaságainak Szövetsége (ERA) szervezésében munkareggelire került sor az Európai Parlamentben, melynek középpontjában a fenntartható légközlekedés témája szerepelt. Az esemény során a résztvevők előadásokat hallgathattak meg, amelyek különböző szemszögből mutatták be a légiközlekedés érintő időszerű kihívásokat. Emellett a szervezet tagjai ismertették kutatásaikat és újításaikat, amelyek célja a regionális légiközlekedés fenntarthatóságának növelése.

Deli Andor nyitóbeszédében kitért a regionális légiközlekedés szerepére az elérhetőség és a kapcsolatok javítása terén. ,,Bizonyított tény, hogy Európa távoli, elzárt és kevésbé fejlett térségeinek bekapcsolása a légiközlekedésbe jelentősen hozzájárulhat a gazdasági fejlődéshez, és egyúttal fontos szerepet játszhat az urbánus, fejlettebb központi régiók irányába történő elvándorlási folyamatok lassításában is. Az összeköttetés és elérhetőség elengedhetetlen az esélyegyenlőség megteremtéséhez. A fenntartható légiközlekedés pedig segíthet e célok elérésében” – tette hozzá Deli.

Tóth Edina kiemelte a fenntartható fejlődés fontosságát, hiszen ez a kulcs a légiközlekedés ökológiai lábnyomának csökkentéséhez. „Oly módon kell támogatni a környezetbarát megoldásokat, hogy az EU ne veszítsen a versenyképességéből. Nem megengedhető, hogy ipari szereplők harmadik országokba vándoroljanak a túl szigorú uniós jogszabályok miatt. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a gazdasági és a környezetvédelemi célok között” – hangsúlyozta a néppárti EP-képviselő.

Háttér: Az Európai Régiók Légitársaságainak Szövetsége (European Regions Airlines Association) az európai regionális légitársaságok, regionális repterek és légi közlekedés területén működő szolgáltatók és gyártók európai érdekvédelmi szervezete.