Hírek

László András

Európának rohamtempóban fel kell zárkóznia a mesterséges intelligencia terén

2026. 07. 08.

„Több szoftvermérnököt kell képeznünk, ösztönöznünk kell az ipari automatizálást, chipeket kell fejlesztenünk és gyártanunk, és olcsó energiát kell biztosítanunk. Enélkül a magánbefektetők nem fognak Európában mesterséges intelligenciába fektetni. A közbeszerzéseknek ezért kulcsszerepet kell játszaniuk.” – mondta László András, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője az EP mesterséges intelligenciáról szóló vitájában.

László András rámutatott: „Az Európai Bizottságnak a mesterséges intelligencia térnyerésére és az ezzel járó kiberbiztonsági kihívásokra adott válasza enyhén szólva is csalódást keltő, beleértve az új cselekvési tervet is. Amikor az Egyesült Államok tudomást szerzett arról, hogy Németország atomfegyvert fejleszt, megértette, hogy neki is ugyanezt kell tennie. Sőt, megértette, hogy meg kell nyernie a versenyt. Amikor elkészült az első atombomba, mások is rohamtempóban próbáltak felzárkózni. Akik a „nukleáris klub” tagjai, azok szabják meg a játékszabályokat. Ma ugyanez igaz a mesterséges intelligenciára is.” – mondta az EP-képviselő.

László András kifejtette: „Ebben a Házban újra és újra az európai digitális szuverenitásról beszélünk, aztán semmi érdemi nem történik. Az Európai Bizottság kiadott egy újabb cselekvési tervet, amelynek ma hírértéke van, de holnapra feledésbe merül. Miért? Mert az Egyesült Államok és Kína, amelyek valóban komolyan veszik az MI-versenyt, ki fognak adni egy új modellt, és a vita kezdődik elölről. Referenciapontokat és határidőket kell kitűznünk arra vonatkozóan, hogy az EU hogyan zárkózik fel a mesterséges intelligencia terén.” – zárta felszólalását László András.