2021. 11. 25.
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének mai döntése alapján az EP, az Európai Bizottság és az Európai Tanács elkezdhetik kidolgozni az uniós minimálbér számítás mindenki számára megfelelő jogszabályait. Kósa Ádám, a Fidesz EP-képviselője rámutatott: „A tárgyalások nem ígérkeznek könnyűnek, mert a tagállamok kormányaiból álló Tanács álláspontja, amelyet várhatóan december elején fogadnak majd el a miniszterek, előre láthatóan elég távol esik az EP álláspontjától.”
Kósa emlékeztet: „Az uniós minimálbér számítás kialakítása nagyon összetett feladat”. „A Fidesz EP-képviselői szerint a téma komolysága és a polgárok érintettsége szükségessé teszi, hogy a legszélesebb körben hozott döntés alapján induljanak meg az intézmények közötti tárgyalások, ezért a mandátum megadását támogattuk” – mutatott rá.
Kósa hangsúlyozza: „Viszont a szakbizottsági szavazásnál kizárólag azokat a módosító indítványokat támogattam, melyek magyar polgárok érdekeit szolgálják. A teljes szöveggel kapcsolatban pedig tartózkodtam. Fontos, hogy a várhatóan hosszú hónapokig tartó kemény tárgyalások elinduljanak és egy közös, mindenki számára megfelelő szöveg szülessen meg, amely a tagállamok szabad mozgásterét tiszteletben tartja”.
Kósa kiemelte: „Magyarország és a Fidesz ebben kifejezetten jó példával jár elöl: az Eurostat adatai szerint 2010 és 2021 között a magyar minimálbér-növekedés a negyedik legnagyobb volt az Európai Unióban, a V4 országok között pedig a legnagyobb.”