Elpuskázott lehetőség
2025. 12. 03.
„Magyarország továbbra is az erős és önálló európai védelmi ipar, a felelős haderőfejlesztés és a tagállami szuverenitás megőrzése mellett foglal állást” – jelentette ki Hölvényi György, a KDNP Európai Parlamenti képviselője a Biztonság- és Védelempolitikai Szakbizottság (SEDE) mai szavazását követően. Ezzel szemben a bizottság által most jóváhagyott éves jelentés olyan irányba alakítaná Európa védelmi jövőjét, amely ellentétes az unió valódi biztonsági érdekeivel. Minden olyan törekvés, amely Ukrajna katonai támogatásának további erőltetésére épül, komoly stratégiai tévedés és gyengítheti az Európai Unió védelmi önállóságát.
A képviselő emlékeztetett: Magyarország a béke pártján áll és megbízható NATO-tagként évek óta következetesen építi védelmi erejét. Csak idén közel 1 800 milliárd forintot fordított honvédelmi célokra, és ősszel zajlott le a valaha volt legnagyobb hazai hadgyakorlat, az Adaptive Hussars 2025, több mint 22 000 magyar és szövetséges katonával. „A haderőfejlesztés igen, a háborús készülődés nem” – fogalmazott.
Hölvényi György rámutatott: a most elfogadott jelentés ezzel szemben olyan javaslatokat tartalmaz, amelyek stratégiailag hibás irányba terelhetik Európát. A dokumentum többéves, gyakorlatilag korlátlan pénzügyi és fegyvertámogatást irányoz elő Ukrajna számára átlátható ellenőrzési mechanizmusok nélkül, miközben figyelmen kívül hagyja a sorra napvilágra kerülő korrupciós ügyeket. „Ilyen formában az európai adófizetők pénze végső soron a háborún hasznot szerző politikai hálózatoknál kötne ki” – emelte ki.
A képviselő szerint mindez különösen visszás annak fényében, hogy „ha az Ukrajnában elégetett pénzeknek akár csak a töredékét Közép-Európának szánta volna az Európai Unió, a térség már régen 21. századi, korszerűen integrált védelmi képességekkel rendelkezne”. Ez – hangsúlyozta – világosan mutatja, hogy a háborús ösztönök felülírják racionalitás és a valódi európai érdekek figyelembevételét.
Különösen aggályosnak nevezte, hogy a jelentés a tagállami vétójog felszámolását is célba veszi, valamint összeolvasztaná az ukrán hadigépezetet az uniós védelmi iparral. Ez – fogalmazott – veszélyesen tovább erősítené a háborúpárti Brüsszel központosító törekvéseit. „Mi nem engedünk a háborús központosításnak. A védelempolitika tagállami hatáskör, amelyet meg kell őrizni, a nemzeti jogkörök nem csorbulhatnak” – hangsúlyozta.
A képviselő kiemelte: a dokumentum többször is támadja Magyarországot, mert hazánk nem az eszkaláció, hanem a béketeremtés mellett áll ki. „Mi abban hiszünk, hogy a konfliktusokat diplomáciai úton kell rendezni, nem fegyverekkel” – mondta.
Hölvényi arra is felhívta a figyelmet, hogy a bizottság ma egy másik jelentésről is szavazott, amely az európai drónfejlesztés támogatása helyett gyakorlatilag összevonná az európai és az ukrán dróngyártást, sőt az ukrán harctéren tesztelné a tagállamok által gyártott eszközöket. „Ez is jól mutatja, hogy Európában ma háborús készülődés zajlik.”
„ A háborús készülődés helyett békét kell teremteni és akkor józanabb fejjel újra lehet gondolni mindent. A jelentést még a plenáris ülésnek is jóvá kell hagynia. Lássuk meg!” – zárta gondolatait Hölvényi György.