
„Elmuzsikált öt év van mögöttünk”
2009. 05. 09.
Schmitt Pál a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjával (MVMP) közösen tartott siófoki kampányrendezvényen azt mondta: az „ügyetlen kormányzás” miatt az uniós támogatásoknak csak egy töredékét sikerült lehívni, és az ország érdekérvényesítő képessége is jelentősen csökkent.
Hozzátette: ha az EU-s forrásokat egy szélesebb körben realizálták volna, megszorító intézkedésekre is kevésbé lenne szükség.
Kitért arra is, hogy Magyarország az egyetlen ország amelyik – az EU 16 százalékos átlagával szemben – 10 százalék alatti gazdasági növekedést produkált az elmúlt öt évben.
Újból lelket kell önteni az emberekbe, mert elvették a politikusokba és az EU-ba vetett hitüket, bizalmukat – mutatott rá.
Schmitt Pál ugyanakkor jelezte: nem durva, megosztó, hanem mozgósító jellegű EP-kampányra készül.
Herman István, a MVMP elnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány „infúzióra kötötte” a magyar kis- és középvállalkozókat.
Ennek kapcsán elmondta: az elmúlt években már 9 ezer vállalkozás ment csőbe, és további 23 ezer szűnhet meg.
A politikus bejelentette, már több mint 30 ezren támogatták pártjának azt a kezdeményezését, amelyben egy honlapon Bajnai Gordon „rendkívüli felmondását” lehet aláírni.
Herman István emlékeztetett rá, hogy a vállalkozók már több javaslatot is megfogalmaztak, például a banki tranzakciós díjak maximalizálásáról, ám valamennyi a kormányoldal fiókjában kötött ki.
„Olyanok vagyunk, mint a babérlevél: mindenhol kellünk, de a végén kidobnak bennünket” – hangsúlyozta Herman István, aki hozzátette: az eredményes EP-választás után egy nemzeti kormánnyal együtt közös sikereket érhetnek el.
Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke arról beszélt, hogy a gazdasági krízis mellett történelmi és lelki válság is tapasztalható, ami az élet minden területére kihat.
Ebből a válságból az aktív emberek szorgalmával és akaratával kerülhet ki az ország, ezért nem szabad megengedni, hogy pont az ő életüket nehezítsék meg – jelentette ki Kövér László, aki úgy vélte, ha a vállalkozóknak van jövőjük, akkor Magyarországnak is lesz.