Eljött a néppárti értékek ideje

Az Európai Néppárt sokszínűségéről és a jobboldali-konzervatív szövetség értékeiről beszélt Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője. A francia politikus egy, az ún. „European Ideas Network” szervezésében lezajlott nemzetközi konferencián vett részt Budapesten.

– Miről szólt a budapesti konferencia, milyen tapasztalatokat szerzett a viták során?
– Egy ilyen konferencián van hely és idő arra, hogy a Néppárton belül foglalkozzunk az aktuális európai politikai kérdésekkel. Az EU intézményrendszerében folytatott mindennapos munkával ellentétben itt nem vagyunk formális keretek közé zárva, lehetőség nyílik arra, hogy betekintsünk a dolgok mögé. Sokszínű volt a felszólalók listája. Ez a Néppártra jellemző nyitottság miatt van így: sokféle gondolatot be tudunk emelni egy-egy vitába. A nyitottság segít abban, hogy jó döntéseket hozzunk szakpolitikai elképzeléseink megfogalmazása során. Hogy egy példát mondjak: így jártunk a szociális piacgazdaság témájával is: a Néppárton belül meghallgattunk mindenkit, a legliberálisabbaktól az állami szerepvállalást erősíteni kívánókig. Ami összeköti őket: céljuk, hogy amit a gazdaság megtermel, az jó legyen a közérdek számára. A Néppárt racionálisan áll a gazdasághoz, ellenben a szocialisták azt a pénzt költenék el, amivel nem rendelkeznek.

– Ezekből is kitűnik, hogy az Európai Néppárt eléggé sokszínű. Melyek a közös értékek, amik összekötik a különböző tagpártokat?
– Valóban, sokszor csodálkozok, milyen jól működik a sokszínűség a Néppártban. Nálunk gyakorlatilag minden politikai diskurzus alapja a személyiség és a család, ezek köré építjük fel politikáinkat. Fontos egyébként, hogy ezeket a politikaformáló rendezvényeket elvigyük Brüsszelből a testvérpártokhoz. Kiemelt jelentőségűnek tartom, hogy a nagy országok politikusai lássák: egy másik országban, más kontextusban milyen hatásuk van az európai szinten vitatott témáknak. A folytatás során, Brüsszelbe visszatérve számos nemzeti, részérdekeket szem előtt tartó olvasatot elveszítenek a vitatott témák. Számomra fontos, hogy együttműködjünk a nemzeti parlamentekkel és a helyi pártokkal: ezek az együttműködések is a Néppártot gazdagítják.

– Az Európai Néppárt izgalmas időket él: a nagy gazdasági válság idején ér el sikereket, a korábbi történelmi tapasztalatokkal ellentétben a radikálisok helyett a konzervatívok törnek előre sok helyen. Mi ennek az oka?
– Meg kell kérdezni és meg kell érteni a szavazókat: amikor válság van, a konzervatív értékek fontosabbak lesznek. Ez egy jó pillanat, hogy az emberek elgondolkodjanak a valláshoz és a családhoz való kapcsolataikon. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy a fiatalok könnyebben válthatnak politikai értékeket, erősödhet a radikalizmus is. De látom azokat a fiatalokat, akik a mérsékelt erőket választják. A hatvanas évek Franciaországa a baloldal irányába mozdult el, most a jobboldali értékek felé történik elmozdulás. Fontos ugyanakkor, hogy mindez ne nacionalizmusba torkolljon.

– Magyarország a jövő év első felében az EU soros elnöke lesz. Mit tanácsol a magyar kormánynak?
– A Lisszaboni Szerződéssel egy új helyzet állt elő: sokszereplőssé vált az EU vezetése. Herman van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke, a Tanács maga, a három félévnyi EU-elnökséget összefogó trió mind-mind döntéshozók, velük kell koordinálni az eseményeket. Az előző és a következő elnökség segíti az aktuális elnököt. Ebben a rendszerben bal- és jobboldali kormányok együtt tudnak működni. A saját példánkkal élve: mi, a néppárti frakció vagyunk a legnagyobb csoport az Európai Parlamentben, de nincs abszolút többségünk. Együtt tudunk működni a szocialistákkal és a liberálisokkal. Ez a megegyezésre való törekvés működhet az EU elnökségében is. Amit a párton belül képesek vagyunk megcsinálni (például a sokszínű vitákat és az egyeztetéseket), azt a párton kívül is meg tudjuk tenni.

– Magyarországon kétharmados kormányzat élén áll Orbán Viktor. Miről szokott a magyar miniszterelnökkel beszélni?
– A kétharmad óriási felelősség. Ezzel a felelősséggel élni kell, és ez kihívás is számára. A demokráciában elért kétharmados győzelem egy hihetetlen érdekes eset, engem de Gaulle felhatalmazására és lehetőségeire emlékeztet. A napokban beszéltem Orbán Viktorral mindezekről. Elmondhatom: tisztában van a felelősséggel. Úgy vélem, az első Orbán-kormány tapasztalatai is hasznosak lehetnek a második kormányzata számára.

(EU Hírlevél)