Költségvetés, gazdaság- és foglalkoztatáspolitika

Egységes csődjogi szabályokkal az európai polgárok védelmében

Egységes csődjogi szabályokkal az európai polgárok védelmében

2010. 06. 22.

Az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának mai ülésén elfogadott dokumentum kiemeli: szükség van a pénzintézetek esetleges csődjének és a betétesek kártalanításának uniós szintű egységes szabályozására. Erre azért van szükség, hogy ne az adófizetők pénzéből kelljen feltőkésíteni a pénzintézeteket, ha azok a túlzott kockázatvállalásuk miatt bajba kerülnek.

Győri Enikő módosító indítványában javasolta, hogy ne csak a bankok, hanem más formájú pénzintézetek is egységes csődjogi szabályozás alá essenek. Ugyanakkor szükséges az is, hogy a felügyeleti hatóságok beavatkozására még azelőtt kerüljön sor, hogy a tényleges csőd bekövetkezne. A néppárti politikus egy másik javaslata értelmében ezért egy olyan egységes, számszerű indikátorokon alapuló szabályrendszert kialakítását javasolta, ami alapján objektíven eldönthető, hogy a pénzügyi felügyeletnek mikor kell élniük beavatkozási jogukkal az ügyfelek védelme érdekében.

Szintén az ügyfelek védelmét szolgálja az a szintén elfogadott módosító indítvány is, amely kimondja, hogy az eszközök átadása az anya és leánybankok között nem veszélyeztetheti a leánybank likviditását. “Ez a módosítás a kelet-közép európai leánybankok védelmét hivatott szolgálni, ahol a banki eszközök több mint 80%-a külföldi tulajdonban van”- nyilatkozta a szavazás után Győri Enikő.