Rendezvények

Díjátadás

Díjátadás

2024. március 29.

Helyszín:

Idő: 2024. március 29. |

Pokorni Zoltán Budapest XII. kerületének polgármestere, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője június 23-án vette át az Európai Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (EACA) által alapított nemzetközi reklámszakmai verseny (EACA CARE) első díját az Európai Parlament épületében az Antall József szárny Mezzanine-ján.

Hegyvidéki „ZebraFest”

A „Lokális és Regionális Intézmények, Kampányok” kategóriában nevezett „Hegyvidéki ZebraFest” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányt a döntőben 12 ország, 6 kategóriában nevezett pályaműve közül választotta ki nyertesnek a szakmai zsűri.

A kampány célja a kerületben található gyalogos-átkelőhelyek biztonságának növelése volt. Hogy felhívják a figyelmet erre a mindenkit érintő társadalmi problémára, a Hegyvidéki Önkormányzat egy-egy közel életnagyságú zebrát festetett meg a programot támogató, és az ötlet kivitelezésében résztvevő 19 kerületi iskola lelkes tanulóival, melyeket az iskolákhoz legközelebbi található forgalmas átkelőhelyeken állítottak ki. Az autósokat lassításra késztető alkotások elérték küldetésük célját, a kampány hatására ugyanis mérhetően javult a közlekedési morál a kerületben, olyannyira, hogy több vidéki önkormányzat mellett határon túli települések is jelezték, szívesen átvennék a program megvalósítását.

A „Hegyvidéki ZebraFest” kampány korábban elnyerte a hazai Hipnózis 2010 első helyezését, az Arany Effie-t és a Golden Hammer Arany-díját is.