Lezárult egy korszak a magyar médiavitáról 2013. 02. 07. Egy korszak zárult le a magyar médiavitában, amikor Thorbjörn Jagland, a 47 tagot magába foglaló strasbourgi Európa Tanács főtitkára január 29-én egy sajtóreggelin kijelentette, Magyarország jelentős haladást ért el a sajtószférában. Majd ehhez még a magyar kormányt a témában támadókról megjegyezte, voltak bizonyos túlzások, bizonyos vádak, amelyek nem az Európában megszokott normákon alapultak, hanem bizonyos sajátos normákat hoztak létre Magyarországra szabva. Ezzel Jagland a magyar jobbközép régen hangoztatott, ma már közhelyszámba menő megállapítását fogalmazta meg, amely szerint velünk szemben kettős mércét alkalmaznak az EU-ban. De miért tartott ez ilyen sokáig? A Brüsszelben dúló háború egyik főszereplőjét, Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselőt, az EP állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) alelnökét kérdezte minderről Lovas István a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója.
A kohéziós források szinten tartása elengedhetetlen a foglalkoztatás növeléséhez 2013. 02. 06. Az Európai Parlament mai plenáris ülésén a 2013-as foglalkoztatási iránymutatások kérdésében fogadott el határozatot. "Az Európai Parlament a mai állásfoglalással egyértelmű üzenetet küldött a tagállami kormányok felé: azoknak a továbbiakban is mindent meg kell tenniük az EU2020-as stratégia végrehajtása érdekében, különös tekintettel a foglalkoztatás növelésére és a gazdasági növekedés élénkítésére. Sajnálatos ugyanakkor, hogy uniós szinten még mindig kevés figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő személyek foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekre" - nyilatkozta Őry Csaba, az EP Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának néppárti koordinátora, valamint Kósa Ádám EP-képviselő, a dosszié néppárti felelőse a határozat elfogadása kapcsán.
A haltenyésztésé a jövő 2013. 02. 06. Az Európai Parlament mai strasbourgi ülésén elfogadta az új Közös Halászati Politikáról szóló jelentését, amelyben a tengerek túlhalászása ellen és a fenntartható halászat mellett foglalt állást. Az európai halászati politika eddig főként a tengeri halászat szabályozásáról és támogatásáról szólt, Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő szerint azonban a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani az akvakultúrára, azon belül is az édesvízi haltenyésztésre.
A gazdasági növekedés kulcsa a társadalmi befogadás 2013. 02. 06. Az Európai Tanács soron következő ülésének előkészítéséről tartott vitát az Európai Parlament Strasbourgban. Felszólalásában Járóka Lívia fideszes EP-képviselő a társadalmi integráció növekedésösztönző hatását hangsúlyozta, valamint sürgette, hogy az uniós tagállamok a gazdasági konszolidáció és növekedés alapvető elemként tekintsenek a társadalmi befogadás céljára.
Kevesebb zaj, kevesebb stressz 2013. 02. 06. Az Európai Parlament mai plenáris ülésén a képviselők nagy többsége támogatta a gépjárművek zajszintjéről szóló jelentést, melynek fő célja a gépjárművek maximális zajkibocsátási szintjének európai uniós harmonizációja. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő a szavazást követően elmondta: az Európai Unió városi lakosságának több mint fele nap, mint nap 55 decibel feletti zajártalomnak van kitéve, ami nem csak komoly stressz-forrást jelent, hanem egyéb egészségügyi problémák okozója is.
Bajnai külföldön rágalmazza az Orbán-kormányt 2013. 02. 05. Bár Bajnai Gordon lobbizni érkezett tegnap Brüsszelbe, mint az kiderült, látogatása leginkább az Orbán-kormány rágalmazásáról szólt. Bajnai Gordon, a Gyurcsány-kormány korábbi minisztereként és későbbi miniszterelnökként az első számú felelőse hazánk eladósításának és az ország csődbevitelének. Bajnai Gordon regnálása alatt Magyarország az uniós fejlesztési források töredékét tudta csak lehívni. Bajnai Gordon, mint bukott politikus, és mint bukott gazdasági szakember leginkább azzal szolgálná Magyarország érdekeit, ha önvizsgálatot tartana, befejezné az Orbán-kormány alaptalan rágalmazását és tartózkodna a gazdasági jó tanácsok osztogatásától.
Kiállás a Kárpát-medencei magyarság érdekeiért 2013. 02. 05. A Benes-dekrétumokról, a szlovákiai magyarok állampolgárságáról, illetve a kisebbségellenes megnyilvánulásokról is szóltak magyar európai parlamenti (EP-) képviselők a testület strasbourgi plenáris ülésén, a hétfő éjjel elhangzott egyperces felszólalások között.
Szorosabb kulturális együttműködés a Vajdasággal és Kárpátaljával 2013. 02. 04. Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti képviselő az Európai Bizottsághoz intézett kérdésére a szervezet kijelentette: az EB a Kreatív Európáért programra irányuló javaslatával az EU-n kívüli, különösen az európai szomszédságpolitika országaival való kulturális együttműködést szeretné erősíteni. Bagó Zoltán szerint az Európai Unió ezáltal szorosabb kulturális kapcsolatot tud majd fenntartani Szerbiával és Ukrajnával, ezen belül a Vajdasággal és Kárpátaljával is.
Európai csúcsvezetőkkel találkozott Orbán Viktor Brüsszelben 2013. 01. 30. A magyar miniszterelnök előadást tartott Brüsszelben, a gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó Bruegel Intézetben, majd megbeszélést folytatott Herman Van Rompuyjel, az EU-országok csúcsvezetői testületének, az Európai Tanácsnak az elnökével. Ezután került sor José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével történő találkozóra, majd a napot a Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével folytatott megbeszélés zárta.