
Brüsszelben kezdjék a korrupció elleni harcot az uniós intézmények!
2018. 06. 14.
Az Európai Parlament plenáris ülése ma a korrupció elleni harcról folytatott eszmecserét. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a vita kapcsán elmondta: „Szeretnék emlékeztetni, hogy az Európai Bizottság két, a politikai összeférhetetlenség szabályaiba ütköző megbízási szerződést is kötött az Altus Zrt. vezette konzorciummal egy 2014. március 26-án aláírt keretszerződés alapján. A Bizottság így pártpolitikailag elfogulatlan elemzések elkészítését bízta egy aktív baloldali pártpolitikus tulajdonában álló és a felesége által vezetett cégre, aki a megbízásokból származó jövedelemből pártját, a Demokratikus Koalíciót is támogathatta”.
A fideszes képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy míg a Bizottság a tagállamoktól elvárja az egyre szigorúbb közbeszerzési szabályoknak való megfelelést, a saját közbeszerzési eljárásai lehetővé teszik, hogy egy elvileg független uniós intézmény egy aktív pártpolitikus cégével kössön szerződést. Ezekkel a megbízásokkal ráadásul a Bizottság az uniós adófizetők pénzéből megvalósuló tiltott pártfinanszírozást támogatott, és ezáltal beavatkozott egy tagállam belügyeibe.
„Az uniós intézmények először kezdjék saját maguknál Brüsszelben a korrupció elleni harcot, például úgy, hogy nem adnak megbízásokat egy pártpolitikus cégének”- tette hozzá Deutsch Tamás.