Oktatás és kultúra

Az európai mozi belépett a digitális korba

Az európai mozi belépett a digitális korba

2011. 11. 17.

Nagy potenciállal bír az európai filmek ipara, hiszen összeurópai viszonylatban évi közel 30.000 vetítést és 1200 film legyártását jelenti. Ugyanakkor a 2010-es egymilliárdos jegyeladásból az európai filmek csak 27 százalékot tettek ki. "A digitalizáció a mozik bezárásához vezethet, ami kifejezetten jellemző lehet majd a kevésbé fejlett régiókban" – hívta fel a figyelmet Bagó Zoltán. E probléma kezelésére javasolták a Kulturális és Oktatási Bizottság tagjai egy olyan pénzügyi támogatórendszer kialakítását, mely többek között strukturális alapokon, az Európai Fejlesztési Bank kedvezményes hitelein, és a MEDIA program folytatásán alapulna. "A mozik digitalizációjának folyamatát azonban nemcsak az európai intézmények, hanem tagállamok, illetve regionális és helyi önkormányzatok általi finanszírozással kell megoldani" – mutatott rá a néppárti politikus.

 

A jelentés javasolja, hogy az Európai Unió területén a filmművészet oktatását az iskoláztatás minden szintjén vezessék be, ami segítené az állampolgárokat, hogy jobban megértsék és értékeljék a filmek tartalmát. A fiatal hallgatóság filmművészettel kapcsolatos ismereteinek kiterjesztésével egy olyan generáció felnevelésére adódik lehetőség, melynek örömet okoz, hogy hozzáférhet ezen európai filmművészeti mesterművekhez. Doris Pack, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke kiemelte, egyetért azzal a megközelítéssel, miszerint a mozit politikai tevékenységként kell értékelni, mely az európai lelket alakítja. "Európának saját lelke van, ami az európai mozin keresztül tehető láthatóvá" – mutatott rá a német néppárti politikus.