Oktatás és kultúra

Az EP elkötelezett az európai filmgyártás támogatása mellett

Az EP elkötelezett az európai filmgyártás támogatása mellett

2015. 04. 29.

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén megszavazta az Európai film a digitális korszakban című jelentést. „A film a társadalomban kulturális és gazdasági értékkel is bír. Egy olyan audiovizuális ágazat, amely egyesül a sokszínűségben, hozzájárul a gazdasági növekedéshez, új munkahelyek teremtéséhez, és serkenti az innovációt az európai digitális piacon” – mondta el Bocskor Andrea, a Kulturális és Oktatási Bizottság alelnöke a szavazást követően.
 
Az audiovizuális ágazaton belüli befektetések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a művek eljussanak az európai közönséghez. Az audiovizuális ágazat előtt álló következő kihívás, hogy gondoskodni kell az európai filmek hatékony forgalmazásáról, ami biztosíthatja azok láthatóságát és minél szélesebb nézőközönséghez való eljutását. 2010 és 2014 között a Magyarországon filmgyártásra fordított költségek elérték a GDP 0,15 %-át. Ez az arány az európai átlag két és félszerese, Magyarország az első helyen áll Európában. Magyarországon a filmgyártásra fordított összegek 80%-át a külföldi, nagyrészt amerikai, kisebb részt európai produkciók teszik ki.Amennyiben a filmgyártásnak az egyéb ágazatokra gyakorolt hatását is figyelembe vesszük, akkor a GDP 0,2 %-t is eléri a teljes szektor volumene. Ez már jelentős tényező lehet a gazdasági növekedés szempontjából is. A kedvező magyarországi forgatási körülmények a szektor további növekedését segítik.
 
A filmműveltség jelentős hatással lehet az egyénekre, hiszen befolyásolhatja a fiatalok személyiségfejlődését, valamint azt, hogy miként szemlélik a külvilágot. Ezért a filmműveltség bevezetése az oktatásban hosszú távon nagyon fontos szerepet játszhat. Az európai filmekkel való érintkezés az egyik legjobb módja annak, hogy megismerjük európai szomszédjaink kultúráját, hagyományait, történelmét és nyelvét.
 
Az európai filmek népszerűsítésének és terjesztésének az eszközei a filmfesztiválok és a filmdíjak. Ilyen az Európai Parlament egyik kezdeményezése: a LUX-díj, amely minden évben azokra a filmekre irányítja a figyelmet, amelyek az európai közvéleményt érintő kérdéseket taglalnak. "A művészeteket, a kultúrát és a filmet szintén fenyegető jelenlegi gazdasági, politikai és társadalmi válsággal összefüggésben a LUX-díj stabil ugródeszkát kínál az európai kreatív ipar számára" – hangsúlyozta Bocskor Andrea néppárti EP-képviselő.
 
A Magyar Nemzeti Filmalap 2011-től 43 projektre szavazott meg gyártási támogatást, amiből 14 projekt volt nemzetközi koprodukció, 7 egészestés dokumentumfilm, 11 elsőfilmes nagyjátékfilm, és mintegy 120 projekt kapott fejlesztési támogatást. 2013 és 2015 áprilisa között 20 egészestés mozifilm, illetve dokumentumfilm került bemutatásra Magyarországon.