Hírek

Az én ötvenhatom

Az én ötvenhatom

2007. 06. 08.

Emlékeznek a forradalomra

A Brüsszelben és Strasbourgban megrendezett magyar év rendezvénysorozat lezárásának is tekinthető „Az én ötvenhatom” című több nyelven megjelenő kiadvány – mondta Schmitt Pál, a Magyar Néppárti Delegáció elnöke a kötetet bemutató sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a fideszes és KDNP-s európai képviselők által kezdeményezett „1956-2006” magyar év sok rendezvénnyel, nagy sikerrel zajlott le a különböző európai helyszíneken. „Ez nem egy 56-os kiadvány a sok közül, hanem kifejezetten az Európai Parlamentre koncentrál, a benne megszólalók mind képviselők” – emelte ki Szájer József. Az interjúk között megtalálható a brit liberális Bill Newton Dunn-nal készített beszélgetés is, aki magyar feleségével 1956 révén ismerkedett meg, illetve fellelhetőek az Európai Parlament volt és jelenlegi elnökének 56-os emlékei, továbbá a hírességek közül Bronislaw Geremek, Vytautas Landsbergis, Michel Rocard és Elmar Brok is megosztotta élményeit a kötet szerkesztőivel.

A múlt hosszú árnyéka

„Az 56-os magyar év rendezvénysorozat egy misszióba illeszkedett” – húzta alá Szájer József. Ennek lényege, hogy Európa újraegyesítése nem valósulhat meg addig, amíg nem egyesítjük a történelmeinket is” – szögezte le. Nyugat Európának világosan tudomást kell vennie arról, hogy Európának ezen a részén a kommunizmus öröksége hosszan tartó árnyékot vet a jövőre. „Ezeknek a rendszereknek az egyértelmű elítélésére és a kommunizmus áldozatainak megbecsülésére van szükség Ezért is avattunk Bibó István-portrét a magyar európai képviselők folyosóján” – fűzte hozzá Szájer József. Schmitt Pál rámutatott: amikor 2004-ben képviselővé választották őket, akkor megfogadták, hogy pártérdekeken felül kívánnak dolgozni Magyarországért és így próbálnak együttműködni a többi magyar képviselővel. Aláhúzta: úgy érzi, hogy ez sikerült is, ugyanis a magyar képviselők között jobb,  harmonikusabb az együttműködés Brüsszelben, mint itthon. A kötetet Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz újságírója szerkesztette. Szájer József a könyvbemutatón megköszönte Gyürk Andrásnak, Szabó Alexandrának és Hidvéghi Balázsnak a könyv létrehozásában nyújtott segítségét.

Kép és szöveg: www.eppfrakcio.hu