
Az embrió egy közülünk – Élet Hét az Európai Parlamentben
2013. 03. 20.
Mikor kezdődik az élet; van-e felhatalmazása a tudománynak a pusztításra, ha annak eredményeit gyógyászati célokra kívánja felhasználni, illetve a béranyaság jogi lehetőségeit vitatták nemzetközi szakértők és EP-képviselők a mai eseményen. A magas rangú rendezvény célja felhívni a jogalkotók és döntéshozók figyelmét Európa-szerte, hogy az élethez való jog abszolút, elidegeníthetetlen, korlátozhatatlan és sérthetetlen, mely megillet minden embert, beleértve a még meg nem született életet is. A rendezvényen nagy hangsúlyt kapott az "Egy közülünk" című európai polgári kezdeményezés, mely valamennyi tagállamban aláírásokat gyűjt és felhívja a társadalom figyelmét az embriók védelmére. A kezdeményezés támogatói az élet védelmét követelik, valamint hogy uniós forrásokból ne finanszírozzanak emberi embriók elpusztításával járó kísérleteket és más tevékenységeket.