
Az emberközpontú Európának van jövője
2014. 11. 25.
Ferenc Pápa üzenetei hivatalba lépése óta emberek százmillióhoz jutnak el, és sikeresen szólítja meg azokat is, akik nem tartoznak a Katolikus Egyházhoz. Az uniós képviselőkhöz intézett üzenetében a római katolikus világegyház vezetőjeként kétezer év tradíciója alapján a huszonegyedik század társadalmi kihívásaira kereste a válaszokat. Az Egyház évszázados társadalmi tanításaira támaszkodva Ferenc pápa érdemi gondolkodásra késztette az európai döntéshozókat. Beszédében megkerülhetetlen kérdésként merült fel az egyén és a közösség, a jogok és kötelezettségek, továbbá az emberi méltóság és a gazdasági érdekek viszonya.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az egyház és az állam alkotmányos szétválasztását kész tényként kezelve fontosnak tartja a katolikus egyház és más felekezetek társadalmi tanítását és felelősségvállalását – legyen szó oktatásról, szociális vagy egészségügyi szolgáltatásokról, menekültek ellátásáról, kultúráról vagy közösségépítésről.
A magyar kormány 2010 óta hozott számos intézkedése egybecseng azokkal a társadalmi kihívásokra adandó válaszokkal, amelyeket Ferenc Pápa is kiemelt az Európai Parlamenthez intézett beszédében. A családok védelme, a gazdasági válság által kiszolgáltatottá vált emberek megsegítése, az igazságosság-érzet helyreállítása és az arányos közteherviselés mind a társadalom megerősítését szolgálják. Ferenc pápa szavaiból fontos inspirációt meríthet valamennyi európai döntéshozó és polgár, hívők és nem hívők egyaránt. Az Európai Parlamentben megfogalmazott üzenetei jól tükrözik, hogy a katolikus egyház és más felekezetek együttműködése az államokkal fontos szolgálat az európai társadalom érdekében.