
Az uniós értékek lábbal tiprása: megengedhetetlen magatartás az brüsszeli bürokratáktól
2025. 06. 24.
Ma a Külügyi Bizottság ülésén Belén Martínez Carbonellel, az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) főtitkárával folytattak eszmecserét a képviselők. Ferenc Viktória a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője felszólalásában kiemelte: „A sajtó szerint egyre botrányosabb kijelentések hangzanak el uniós vezetőktől. Mint az Európai Unió főképviselője, Kaja Kallas kijelentése is, aki a magyar külügyminiszter kárpátaljai magyar közösséget védő felszólalására azt találta mondani, hogy az “Európai Unión belül védjük a kisebbségi jogokat, nem azon kívül”. Úgy vélem, az ilyen jellegű kijelentések elfogadhatatlanok és veszélybe sodorják az unió hitelességét!”
A képviselő hozzátette: „Az Európai Unió vezető tisztségviselői számtalanszor nyilatkoznak az emberi jogok, a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmében. Azonban mélységesen elszomorító, hogy ezeket a jogokat csak a geopolitikai érdekeik szempontjából hasznos kisebbségek esetében támogatják, kettős mércét alkalmazva.”
Ferenc Viktória felhívta a figyelmet: „Amint például Ukrajnáról, és az ott élő kárpátaljai magyar közösséget ért jogsértésekről van szó, félresöprik az emberi- és kisebbségi jogok fontosságát. A nemzeti kisebbségek kéréseit semmibe veszik, ignorálják, és a kiállásukat a nyelvi, kulturális és oktatási jogaikért megkérdőjelezik, valótlan és hamis állításokat terjesztenek róluk, és emellett állva ünneplik Ukrajna nemzeti kisebbségeket érintő látszatintézkedéseit.”
„A kárpátaljai magyar közösség tagjai lojális állampolgárai Ukrajnának, elítélik az orosz agressziót, ők is átélik a háború szörnyűségeit, részt vesznek az ország védelmében, s emellett az ukrán kormány kisebbségi jogokat szűkítő politikáját is el kell elszenvedniük. Több tiszteletet érdemelnek!” – szólított fel a kárpátaljai származású képviselő.
„Ukrajna európai uniós csatlakozása a koppenhágai kritériumok maradéktalan teljesítésével valósulhat csak meg, s ezen kritériumoknak a kisebbségi jogok tiszteletben tartása szerves részét képezi. Nem áldozhatjuk fel az uniós értékeket és az emberi sorsokat a hatalmi törekvések oltárán!” – zárta felszólalását a képviselő.