Hírek

Az összefogás eredményt hozott

2017. 03. 10.

Az Európai Unió állam- és kormányfői tegnap zárónyilatkozatban hívták fel a figyelmet az EU keleti és nyugati piacain értékesített élelmiszerek kettős minőségének problémájára. Hölvényi György kereszténydemokrata (Fidesz-KDNP) európai parlamenti képviselő üdvözölte a dokumentumot, amelynek értelmében az Európai Bizottságnak lépéseket kell tennie a sértő kereskedelmi gyakorlatok megszüntetése és az élelmiszer-ellátási lánc jobb működése érdekében.

Az Európai Unióban forgalmazott élelmiszerek eltérő minősége azt jelenti, hogy ugyanazon előállítók ugyanazon márkanév alatt rosszabb minőségű termékeket hoznak forgalomba, elsősorban a keleti régióhoz tartozó tagállamokban Mindezt a közelmúltban több élelmiszerbiztonsági vizsgálat is alátámasztotta. Hölvényi György szerint ezzel hátrányos megkülönböztetés éri a fogyasztókat.

A kereszténydemokrata politikus, aki az elmúlt évek során az Európai Parlamentben számos alkalommal felhívta a figyelmet a problémára, a napokban képviselőtársaival együtt jogalkotási kezdeményezést terjeszt elő a kettős mérce alkalmazása ellen.

Hölvényi szerint nagy lendületet adott az ügynek a Visegrádi Négyek múlt csütörtöki találkozója, amelyet követően az agrárminiszterek hétfői tanácsülésén magyar-szlovák kezdeményezésre szintén kiemelt téma volt az élelmiszerek eltérő minősége.

Az Európai Tanács tegnapi nyilatkozata után az Európai Bizottság lépéskényszerbe került és minden korábbi vonakodása ellenére kezelnie kell az Unió egészét érintő problémát.  „Minden uniós állampolgárnak joga van ahhoz, hogy azonos márkanév alatt, azonos minőséget kapjon. Ha a fogyasztók védelme a jogszabályok megváltoztatását teszi majd szükségessé, az Európai Parlamentnek együttműködő partnernek kell lennie ebben a munkában” – jelentette ki a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság magyar tagja.