Hírek

Az Oroszország elleni szankciók olyan hatóanyag, amelytől Európa lesz rosszul

2023. 03. 02.

Az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (INTA) tegnap megvitatta az Oroszországgal szembeni szankciók kereskedelmi hatásait. Győri Enikő fideszes EP-képviselő felszólalásában leszögezte: „A szankciós politikával Brüsszel eredeti célja az volt, hogy véget vet a háborúnak. Egy év után látjuk, ezt a célt nem értük el, közben Európa súlyos árat fizet.”

Győri Enikő elmondta: „A szankciós politika Oroszország esetében lassan ható méreg; a gond az, hogy úgy tűnik, aki adagolja, az előbb hal meg tőle”. A Bizottság azzal számolt tavaly, hogy 15%-kal esik vissza az orosz gazdaság, ehhez képest alig több mint 2%-os volt a lassulás. Sőt, az IMF idénre enyhe növekedést jelez. Azt is látjuk, hogy az embargót a világ GDP-jének 40%-át képviselő több mint száz ország nem alkalmazza. Az orosz olaj Ázsiába megy, az USA pedig rengeteget keres a cseppfolyós földgáz üzleten. Európa így erős versenyhátrányba került.”

A képviselő felszólított: „Egyértelmű és részletes hatásvizsgálatra van szükség arról, hogy az Oroszország elleni szankciók milyen hatással vannak az európai infláció növekedésére, az energiaárak drasztikus emelkedésére, s összességében mekkora terhet raknak a családok és a vállalatok vállára. A tagállamok helyzetét egyenként is be kell tudni mutatni. Az ülés után Győri Enikő jelezte: csalódott, hogy a Bizottság ilyen jellegű adatokkal továbbra sem szolgál. „Ha nem tudjuk, hogy az eddigi politikánk milyen következményekkel járt, hogy mehetnénk tovább ezen a veszélyes úton?”