Hírek

Az Európai Unió gúnyt űz a jogállamiságból

2025. 06. 18.

„Az EP balliberális – köztük Magyar Péter brüsszeli pártja – többsége azt követeli, hogy minden Magyarországnak járó uniós forrást fagyasszanak be. Kollár Kinga tiszás EP-képviselő azt is elmondta, hogy miért. Az uniós pénzek befagyasztásával, a hazai fejlesztések akadályozásával a tiszások a saját politikai hasznukat lesik. Manfred Weber és Ursula von der Leyen pedig őket akarják hatalomra segíteni. Kormányváltásra szövetkeztek. Ennek azonban semmi köze nincsen a jogállamisághoz” – mondta László András fideszes EP-képviselő, a Patrióták Európáért frakció tagja az Európai Parlamentben.

László András két másik pontra is rámutatott a jogállamisági jelentésből, amelyekben nem alkalmazzák a jogállamisági elveket. „A magyarok nem akarják gyorsított ütemben felvenni Ukrajnát az EU-ba. Ezért ez a parlament a 7. cikk szerinti eljárás keretében inkább megvonná szavazati jogunkat a Tanácsban. Az EP balliberális képviselői maguknak követelik a vádló, a bíró és a kivégzőosztag szerepét is. Ennek sincs semmi köze a jogállamisághoz. Ráadásul a külpolitika mindig is nemzeti hatáskör volt az EU-ban” – hívta fel a figyelmet az EP-képviselő.

László András kitért arra is: „Több millió illegális migráns érkezett az EU-ba. Túlnyomó többségük még mindig itt van. A jogállamiság megkövetelné, hogy kitoloncoljuk őket. Sajnos a jogállamiság ebben a házban nem több mint egy cinikus politikai fegyver. Nem valódi jogállamiság” – zárta felszólalását László András.