
Az Európai Parlament döntése esélyt teremt, hogy 2020 után is megőrizzük a Magyarországnak járó uniós forrásokat
2018. 03. 14.
Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a 2020 utáni uniós keretköltségvetésről szóló állásfoglalását. Deutsch Tamás a Fidesz EP-képviselője szerint a legfontosabb, hogy a Parlament kimondta: a közös agrárpolitika, a vidékfejlesztés, és a regionális fejlesztési politika esetében meg kell őrizni a jelenlegi pénzügyi kereteket, az új prioritásokra adott uniós szintű válaszokat pedig új forrásokból, nem pedig a már működő programok kárára kell finanszírozni.
Deutsch Tamás elmondta: sikerült kiharcolni, hogy a Parlament állásfoglalása szerint a közös agrárpolitika és a vidékfejlesztés esetében meg kell őrizni annak külön költségvetési fejezetét. Nem támogattuk ugyanakkor, hogy az EP a regionális fejlesztési politikát „Szolidaritás” címszó alatt összemossa a migrációval és egy költségvetési fejezetbe tegye a migráció kezelésére fordított forrásokkal. Ezzel ugyanis az Unió lényeges felzárkóztatási forrásokat csoportosíthatna át migrációs célokra.
A Fidesz képviselője szerint a kohéziós források elosztásánál fontos, hogy a Parlament kimondja: a régiók fejlettségének kell a meghatározó kritériumnak maradnia. Nem támogattuk megalapozatlanul kiválasztott mutatók bevezetését. A javasolt új feltételek egyik célja ugyanis, hogy a bevándorlók arányához kösse a források elosztását, ezáltal befolyásolva a régióknak nyújtott felzárkóztatási támogatást.
Deutsch Tamás kiemelte: a költségvetés bevételi oldala kapcsán támogatjuk, hogy a Brexit miatt kieső bevételeket pótolni kell, az uniós költségvetés 2020 után sem csökkenhet. Több tagállam, így Magyarország is jelezte: hajlandó növelni befizetéseit. Nem támogatjuk ugyanakkor a tagállamoknak jelentős bevételt jelentő tranzakciós adó, vagy az emisszió-kereskedelmi rendszer bevételeinek uniós forrássá alakítását. Fontosnak tartjuk, hogy új uniós bevételi források bevezetése esetén tiszteletben kell tartani a tagállamok pénzügyi szuverenitását, valamint azt, hogy nem nőhetnek a polgárok adóterhei.