2023. 05. 09.
Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén a képviselők a közös uniós helyreállítási források növekvő hitelfelvételi költségeinek az EU 2024. évi költségvetésére gyakorolt hatásairól vitáztak. Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője kiemelte: sajnos továbbra is rendkívül lassú a helyreállítási alapból származó eszközök kifizetése. „Jelen állás szerint mindössze 152 milliárd euró talált gazdára a 780-ból, és még mindig van öt olyan tagállam, amely az előfinanszírozás összegét sem kapta meg. Magyarországnak a helyreállítási keretből több mint 15 milliárd euró járna, ebből eddig egyetlen eurócentet sem kapott meg” – emlékeztetett Deli.
Deli Andor a vitában elmondta: mindez nemcsak hogy rossz fényt vet a helyreállítási alap hatékonyságára, mint a gyors kríziskezelés eszközére, hanem piaci torzulásokat is okoz, hiszen a már támogatásban részesült országok lényeges versenyelőnyhöz jutottak. Egy ilyen egyenlőtlenség tartós fennmaradása pedig nemcsak versenyjogi problémákat, hanem egyenesen diszkriminációs helyzetet idéz elő, ahol felvetődik a kérdés: miként fogja a Bizottság kárpótolni a támogatás késedelmével okozott kárt?
Deli Andor szerint az Unió egységére vonatkozóan a legveszélyesebb mégis a helyzet hosszú távú politikai következménye, hiszen a jövőben mi fogja motiválni azoknak az országoknak a polgárait, hogy éveken át fizessék a törlesztőrészleteit egy olyan közösségi hitelnek, amelyből az országuk politikai okból nem kapott, illetve csak megkésve kapta meg az őt megillető részt.
Háttér: Az Európai Tanács 2022. december 15-én hivatalosan is jóváhagyta a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet. A jóváhagyott terv intézkedéseire 5,811 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást költhető el. Ezen kívül Magyarország számára az eszköz keretében rendelkezésre áll egy 9,663 milliárd euró keretösszegű hitel is. Az Európai Unió által a REPowerEU-ra elkülönített 20 milliárd euró összegű keret Magyarország esetében 701,56 millió euró addicionális vissza nem térítendő támogatást tartalmaz.