Az EU-nak meg kell védenie a nigériai keresztényeket!
2025. 11. 26.
Az Európai Parlament szerdai ülésén hosszú idő után végre napirendjére tűzte a világ üldözött keresztényeinek ügyét. Hölvényi György, a KDNP képviselője a vitához benyújtott felszólalásában kiemelte: „Magyarország a világon elsők között vállalt aktív szerepet az üldözött keresztények melletti kiállásban. 2017 óta 1,6 milliárd forinttal támogatta egyházi oktatási intézmények, egészségügyi létesítmények és más szociális programok megvalósítását Nigériában” – mutatott rá Hölvényi György. A vitán felszólaló László András fideszes EP-képviselő elmondta: „a Fidesz-KDNP kormányzása alatt 2017-ben a keresztények megsegítésére indított Hungary Helps humanitárius programot mindenhol elismeréssel fogadják, ahol jelen van. Hölvényi György képviselőtársam jelenleg is egy humanitárius misszión vesz részt Szíriában. A helyi közösségek hálásak, ugyanakkor megdöbbenti őket, hogy Európa nagy része kifogásokat keres ahelyett, hogy kiállna mellettük és segítséget nyújtana a keresztényeknek” – jegyezte meg László András az EP nigériai keresztények védelméről szóló plenáris vitáján.
Hölvényi György rámutatott: „a keresztényüldözés valóság, a templomok és ünnepek elleni támadásokat – köztük a november 21-i lányrablást a Saint Mary Katolikus Iskolában – nem lehet ideológiai alapon relativizálni. Kiemelte: miközben az Európai Uniónak fel kell ismernie és komolyan kell vennie a keresztények elleni támadások tényét, az államnak is kötelessége biztosítani minden polgára – muszlimok és keresztények – biztonságát. E felelősséget nem lehet félretenni vagy áthárítani.
László András felszólalásában feltette a kérdést: „Meddig engedi még az Európai Unió a keresztények üldözését Nigériában? Ki fogja megvédeni és támogatni a keresztényeket, ha az európaiak félrenéznek?” Az EP-képviselő rámutatott: „Végre az új amerikai adminisztráció is felszólítja a nigériai kormányt, hogy védje meg keresztény közösségeit és tartsa tiszteletben a vallásszabadságot. Ennek érdekében magas szintű tárgyalásokat folytatnak. Itt az ideje, hogy az európai vezetők is ugyanezt tegyék!”