Hírek

Az EP szerint is jöhet a Brexit második szakasza

2017. 12. 13.

December 8-án hajnalban fehér füst szállt fel a Berlaymont épületéből. Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sikeresen megegyeztek a Brexitről. A felek megfelelő haladást értek el az állampolgárok jogait, a pénzügyi feltételeket valamint Írország és Észak-Írország közötti kapcsolatokat érintő kérdésekben. A tárgyalások ezzel a második szakaszba léphetnek a Bizottság szerint.

A Brexit tárgyalásokat értékelő európai parlamenti plenáris vita során Schöpflin György fideszes EP-képviselő kiemelte: „A komoly erőfeszítések ellenére a brit sajtó folyamatosan félrekommunikál a tárgyalásokról”. Amikor majd a jövőben megírják a Brexit történetét, meghatározó szempont lesz a London és Brüsszel közötti kommunikáció minősége, különös tekintettel a tömegkommunikációra, a közösségi médiára. De talán a “kommunikáció” kifejezés nem is helyes, és inkább a “félrekommunikálás”, “mellébeszélés” szavak jobban kifejezik a történéseket” – hangoztatta Schöpflin plenáris felszólalásában.

Nem segíti a helyzetet, hogy a brit kormányzat tagjai szintén eltérően nyilatkoznak az EU felé teljesítendő kötelezettségekről. David Davis, a kilépési folyamat feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős brit miniszter a tárgyalások első szakaszát lezáró eredményeket pusztán „szándéknyilatkozatnak” nevezte.

Schöpflin ugyanakkor rámutatott: a Tanács április 29-i mandátuma világosan rögzíti, hogy az EU mit vár el az Egyesült Királyságtól. „A brit média persze úgy tudósít, mintha nem is olvasták volna a Tanács mandátumát és olyan Brexitet prezentál, ahol az EU-nak a szerepe közel a nullával lenne egyenlő”.

A néppárti politikus furcsának találja ezt a hozzáállást, hiszen az Egyesült Királyság folyamatosan a sokszínűséget és a multikulturalizmust hirdeti. „Magától értetődik, hogy az EU, Brüsszel és a 27-ek nem részei ennek a sokszínűségnek” – zárta felszólalását a fideszes képviselő.