
Ásotthalmi határátkelőt javasol Becsey Zsolt
2008. 02. 06.
A határátkelő megnyitása elsősorban a Szabadkán és Palicson élők számára fontos, mivel így tíz perc alatt elérhetnék az M5-ös autópályát – mondta a politikus szegedi sajtótájékoztatóján szerdán. A gyalogos és kerékpáros forgalom mellett csak személygépkocsival használható átkelő – melyet szerb és uniós állampolgárok vehetnének igénybe – kialakításához szükséges feltételek nagy része már adott, a további fejlesztés elsősorban nem pénzügyi kérdés – fogalmazott a képviselő. A teherforgalom továbbra is Röszke és Tompa felé haladna – tette hozzá.
Az átkelőhely megnyitását Kucsera Géza szabadkai polgármester kezdeményezte, de a fogadókészség az érintett magyarországi települések vezetőiben is megvan – közölte Becsey Zsolt. Az EP-képviselő szerint erősíteni kellene a határon átnyúló infrastrukturális kapcsolatokat, mivel e fejlesztések gazdaságpolitikai és turisztikai hozadéka jóval nagyobb, mint a költsége. A környező országok uniós, majd schengeni csatlakozását követően a határt keresztező infrastrukturális fejlesztéseket már pusztán közlekedési beruházásként lehet majd kezelni.
Románia várhatóan 2012-re lehet a schengeni övezet része, az előkészületeket a korábban létező közlekedési kapcsolatok helyreállításhoz érdemes lenne a civil szférának elkezdenie, hogy addigra már gazdasági és műszaki felméréseken alapuló tervek legyenek – mondta a politikus.