Hírek

Aktív roma részvételt az Unió minden szintjén!

2020. 10. 07.

Járóka Lívia, az Európai Parlament fideszes alelnöke üdvözli az Európai Bizottság által ma bemutatott romaintegrációs csomagot. Az Európai Unió hosszú évek óta küzd a legszegényebbek, és kiemelten a roma közösségek európai integrációjáért. A 2000-es évek elején magyar kezdeményezésre az Európai Néppárt (EPP) volt az első európai parlamenti pártcsalád, amelyik az uniós diskurzus szerves részévé kívánta tenni a roma ügyet. Járóka kiemelte: a 2011-es első roma keretstratégia, majd az azt követő romaintegrációs programok fontos állomásai voltak ennek a nemes feladatnak és a mai nap ehhez hasonlóan mérföldkő.

Külön öröm, hogy a Bizottság hét kulcsfontosságú területet állít javaslatcsomagjának középpontjába, melyek az – általunk már 2004 óta hangoztatott és a 2011-es magyar soros elnökség során is kiemelt figyelmet kapott – oktatás, foglalkoztatás, egészségügy és a lakhatás mellett az egyenlőség, az inkluzivitás és a részvétel. A Bizottság minden területen új célkitűzéseket és eredményekkel kecsegtető ajánlásokat fogalmazott meg a tagállamok számára. A jogokra és felelősségre épülő új jelentés alapján kiemelten fontos a roma közösségek bevonása a folyamatok tervezési fázisától a végrehajtásig és az ellenőrzésig, ami végre egy erősebb és sikeresebb roma részvétel lehetőségét teremti meg. A pénzügyi és intézményes keretek mellett a megerősített ellenőrzés mechanizmusát is az integrációs folyamatok szerves részévé kívánja tenni. A szubszidiaritás jegyében pedig a helyi jó gyakorlatok megismertetésére és az integrációs programok helyben való végrehajtására is kiemelt figyelmet fordít.

A minimális elérendő célok tekintetében is üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság konkrét és objektíven ellenőrizhető célokat határozott meg. A hátrányos megkülönböztetést tapasztaló romák, a szegénységi rés és a foglalkoztatási szakadék, illetve a nemek közti foglalkoztatási különbség legalább felére csökkentése grandiózus változásokat eredményezhetnek. A születéskor várható élettartam növelése, az elégtelen lakhatási feltételek arányának csökkentése, illetve az iskolai szegregált osztályok számának csökkentése meghatározó elemét képezik a dokumentumnak. Kiemelten üdvözlendő a romák körében a tiszta ivóvízhez való hozzáférés biztosításának ellenőrzése. Az Európai Unió közös célja, hogy 2030-ra a romák legalább 95 százaléka számára biztosított legyen a vezetékes víz.

Az egészségügyhöz való egyenlő hozzáférés lehetősége és a betegségeket megelőző szűrővizsgálatok fontosságának hangsúlyozása szintén sarkalatos eleme a sikeres integrációnak. Így az egészségügyi edukáció és az egészségtudatos életmód népszerűsítése az elkövetkezendő tíz évben meghatározó elemét kell, hogy képezze az Unió romaintegrációs programjainak.

Mindezen célok elérése érdekében azonban a tagállami felelősség kihangsúlyozása a legfontosabb. Az Európai Unió közös értéke az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet biztosítása, így a roma embertársaink életkörülményeinek, kilátásainak javítása is összeurópai érdek kell, hogy legyen. Kérem ezért a német soros elnökséget és a tagállamok kormányait, hogy köteleződjenek el a program mielőbbi és hiánytalan végrehajtása mellett – mondta Járóka.