Hírek

Akik emberek maradtak – filmvetítés az Európai Parlamentben

Akik emberek maradtak – filmvetítés az Európai Parlamentben

2008. 01. 11.

Ocskay László századost a második világháború alatt az Abonyi utcai Zsidógimnázium úgynevezett „ruhagyűjtő munkásszázad” vezetőjének nevezték ki. Ez adott neki lehetőséget arra, hogy a munkaszolgálatosoknak és családjuknak védelmet nyújtson a német és nyilaskeresztes támadásokkal szemben. Ocskay az Abonyi utcát egyedülálló konspirációs képességének és kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően meg tudta védeni az egyre gyakoribb SS-razziáktól és az elhurcolásoktól. A megmentett több mint 2500 férfi, nő és gyermek között találjuk többek között Goda Gábor Kossuth-díjas írót, Kadosa Pál zeneszerzőt, Kabos Ede kardvívó világbajnokot, valamint Kellér Dezső és Ráday Imre színművészeket.

A filmvetítést megelőző köszöntőjében Gyürk András örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Ocskay család úgy döntött, beszélni kell a százados történetéről és meg kell azt ismertetni a nagyközönséggel. „Nem miattuk, a hősök miatt kell a tetteikről beszélni, hanem miattunk. Nem az ő érdekük, hanem a miénk, hogy megismerjük ezeket a nagyszerű példákat” – fogalmazott a politikus, akinek nagyapja maga is tevékeny részt vállalt a zsidómentő akciókban.

A politikus az emberségüket megőrző hősökre utalva kijelentette: „nem voltak kevesen, de méltatlanul keveset beszélünk róluk”. Gyürk szerint Ocskay példája azért is fontos, mert segítségével az elbukó Magyarország képe mellett bátran felidézhetjük a tartását megőrző Magyarország képét is. „A következő generációknak a borzalmakon túl az emberiesség példáit is meg kell ismerni” – tette hozzá.

A film készítői a vetítést követő beszélgetésen elmondták, hogy a százados életét feldolgozó dokumentumfilm a 39. Magyar Filmszemle hivatalos programjában is szerepel. Az alkotók reményüket fejezték ki, hogy a történetet egy játékfilm is feldolgozza majd, amely segítségével még több emberhez juthat el Ocskay László tettének üzenete.