Kül-és biztonságpolitika

Aggódik Ukrajnáért az Európai Parlament

Aggódik Ukrajnáért az Európai Parlament

2010. 10. 21.

A vita során a képviselők többsége a választások demokratikus lebonyolításával kapcsolatban fejezte ki aggodalmát, egyben igyekeztek felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét az ország európai értékek melletti elkötelezettségének fontosságára.

Schöpflin György felszólalásában emlékeztetett, hogy a jelenleg regnáló ukrajnai elit Janukovics elnökké választása óta gyakorolja hatalmát, és az azóta eltelt időszak eseményei egyértelműen a hatalom koncentrációjának kedveznek. Shöpflin az Ukrajnában eddig történt minőségi változásokat és folyamatokat elemezve elmondta, hogy még szembetűnőbb a folyamat a legutóbbi elnökválasztás eredménye tükrében, ahol Janukovics a szavazatok többségét épp csak megszerezte, és támogatottságának bázisa csupán az ország keleti és déli részei voltak. A néppárti politikus hangsúlyozta, hogy leginkább a titkos szolgálatoknak az egész országot behálózó tevékenysége ad aggodalomra okot, veszélyeztetve a média függetlenségét, a demokratikus jogrendet.

Több képviselő ugyanakkor az ukrajnai belpolitikai helyzet stabilitásának kedvező hatásáról szólt, de Schöpflin óvott a statikusságtól és az immobilitástól. Az európai értékek vagy éppen Moszkva felé fordulás egyelőre nyitott kérdések, ahogy az is, hogy az ukrán társadalom mennyire tudja a változásokat elfogadni – zárta felszólalását Schöpflin.