
A romák többsége „halálra ítélt” kistérségekben él
2009. 03. 11.
„Az eddiginél jóval nagyobb hatékonyságot várunk attól a közös európai cselekvési tervtől, amelyre a ma elfogadott jelentés is javaslatot tesz, a tagállamok eddigi kisebb lélegzetű kezdeményezései és többségében uniós finanszírozásból megvalósuló szórvány projektjei ugyanis a mai napig nem hoztak valós eredményeket” – hangsúlyozta Őry Csaba, a jelentés néppárti felelőse a szavazás kapcsán. A képviselő szerint mind az európai foglalkoztatottság növelése, mind a romák szociális helyzetének javítása terén több eredményt érhetnek el a tagállamok az elképzelések és célkitűzések összehangolása révén, mint az egyes kormányzatok külön-külön.
Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője a jelentés vitájához benyújtott írásos hozzászólásában kiemelte, hogy olyan európai stratégiára van szükség, amely szilárd jogi alapokon nyugszik, és amely így szankciók révén is biztosítani képes a tagállami vállalások végrehajtását. A képviselőnő hangsúlyozta, hogy a romák többsége „halálra ítélt” kistérségekben él és már a jelenlegi életminőség szinten tartása is rengeteg pénzt emészt fel, hosszú távon pedig megbéníthatja a költségvetést és az össztársadalmi kohézió megbomlásával fenyeget. „A közösségi stratégiának ezért lehetővé kell tennie a tűzoltásszerű, azonnali beavatkozást ezeken a területeken, olyan elkülönített fejlesztési forrásokból megvalósuló egyedi programok révén, amelyek a maguk összetettségében képesek egyidejűleg kezelni az összes problémát, valamint az alapok közötti legteljesebb átjárhatóság biztosítása és akár régióspecifikus támogatási formák bevezetése révén” – zárta hozzászólását Járóka.