Sportdiplomáciái dilemmákról, iskolai testnevelésrol, Horvátország uniós csatlakozásáról kérdeztük Schmitt Pált, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetőjét.
Régóta húzódik Horvátország EU-csatlakozási procedúrája. Mint az EU-Horvátország bizottság elnöke, Ön szerint hogyan áll most a horvát csatlakozás ügye? Mennyire egységesek az uniós tagállamok és az EP frakciói a tagfelvétel kérdésében? Mikorra valószínűsíti a csatlakozás dátumát?
– A csatlakozási tárgyalások Horvátországgal 2005 októberében kezdődtek, és eddig a 33 fejezetből 16-ot nyitottak meg a kormányközi konferencián. Ha ilyen ütemben haladnak a tárgyalások, jó esély van arra, hogy 2009 júniusára le lehessen zárni a folyamatot. Horvátország csatlakozási tárgyalásait több körülmény nehezítette, bizonyára emlékeznek az olvasók, hogy a Hágai Törvényszék az együttműködés hiányára hivatkozva többször elmarasztalta az országot, ugyanakkor az Unió is súlyos válságba került az Alkotmányos-szerződés kudarca miatt. A Lisszaboni Szerződés elfogadásával immár elhárultak az intézményi akadályok a további bővítés elől, és bízom benne, hogy úgy a szomszédos Szlovénia, mint az EU soros elnöki tisztét 2008 második felében betöltő Franciaország is mindent megtesz, hogy felgyorsítsa a tárgyalásokat.
Ami a kérdés másik részére vonatkozik, nos azt kell mondjam, hogy a horvát parlamenti választásokat követően (2007. november) születtek olyan nyilatkozatok, amely a korábbi egységesen támogató álláspontot megbontotta, de úgy gondolom, hogy ezek csupán politikai indíttatású vélemények, hiszen semmi nem indokolja, hogy a reformokat következetesen végrehajtó, a tagság követelményeinek minél előbb megfelelni kívánó Horvátországgal kapcsolatban az EP véleménye megváltozzon. Célunk továbbra is az, hogy még a jelenlegi, 2009-ig tartó parlamenti ciklusban áldásunkat adhassunk Horvátország tagfelvételére. Pozitívumként értékelem, hogy a választási kampány során az euro-atlanti integráció kérdése nem merült fel, ebben közmegegyezés van a pártok között.
Az Európai Parlament január közepén elfogadta a „Tanulni soha nem késő” című jelentést. A vitában Ön is felszólalt. Miért fontos az élethosszig tartó tanulás? Hogyan tud ebben az Európai Parlament segíteni és milyen uniós kezdeményezéseken alapul ez a program?
– A kedvezőtlen demográfiai folyamatok arra kényszerítik a tagállamokat, hogy átalakítsák nyugdíjrendszerüket és megemeljék a nyugdíjkorhatárt, mivel az öregedő társadalomban egyre kevesebb munkavállalónak kell egyre több nyugdíjast eltartania. A tudásbeli, technológiai fejlődés eközben szédületes iramban halad, az évtizedekkel korábban megszerzett tudás bizony amortizálódik, nem biztos, hogy elegendő fedezetet nyújt a munkaerőpiacon történő érvényesüléshez. A szaktudást folyamatosan frissíteni, csiszolni kell, újabb ismereteket, újabb nyelveket elsajátítani, ehhez a folyamathoz járul hozzá az Európai Unió által kezdeményezett Élethosszig tartó tanulás program, amely minden korosztálynak – az általános iskolától a felnőttképzésig – kínál tanulási lehetőséget. Magyarországon különösen aktuális ez a probléma, hiszen a demográfiai mutatók – családonként átlagosan 1,3 gyermek – tragikusak, és a foglalkoztatás szintje is 8-10%-kal alacsonyabb a nyugati tagországok átlagánál. A felnőttek továbbképzése hozzájárulhat ahhoz, hogy a munkaerőpiacról kikerült, de még nem nyugdíjas korú polgárok ismét munkába álljanak és ne terheljék a szociális ellátórendszereket. Úgy tapasztalom, hogy a felnőttképzésről a magyar felnőttek igen kevés információval rendelkeznek, a felvilágosítás terén az önkormányzatok sokat tehetnek.
A Kulturális és Oktatási Bizottság alelnökeként figyelemmel kíséri a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projektet? Ön szerint veszélybe került a város rendezési joga?
– A rendezésben, sőt a városok kiválasztásában is igen kevés szerep jut a Parlamentnek, sajnos az előkészítés folyamatába sem tudunk betekinteni, így jó részt magam is a sajtóból tájékozódom. Annyi azért Brüsszelből is látszik, hogy enyhén szólva nincs minden rendben a projekt körül, hiszen a kulcsfontosságú új intézmények építése meg sem kezdődött, és egyre-másra hallani kinevezésekről és lemondásokról a szervezőbizottságban. Bízom benne, hogy a rendelkezésre álló szűk két évben létrejönnek azok a beruházások, amelyek nem veszélyeztetik a kulturális évad sikerét, hiszen a kudarc nem csak Pécs, hanem Magyarország presztízsét is jelentősen megtépázná. Ne feledjük, hogy a rendezvényeket követő évben, azaz 2011-ben Magyarország tölti be az Unió soros elnöki tisztét.
Tavaly novemberben fogadták el „A sport szerepe az oktatásban” c. jelentését az Európai Parlamentben. Milyen tendenciák érvényesülnek a mai fiatalok sportolása terén, különös tekintettel a hazai helyzetre? Mivel lehetne elősegíteni a nagyobb aktivitást?
– Egykori olimpikonként, aktív sportvezetőként kötelességemnek érzem, hogy minden lehetséges fórumon kiálljak a sport mellett, hangoztassam annak értékeit, kedvező fizikai és lelki hatásait, közösségépítő erejét. Az EP-ben általam kezdeményezett jelentés egy speciális területre, az iskolai sportra összpontosít – azért tartom kulcsfontosságúnak e területet, mert kisiskolás korban eldől, hogy a testedzés a gyermek mindennapi rutinjának részévé válik-e vagy sem. Azt kell mondjam, hogy sok nyugati országban sem jobb a helyzet, mint nálunk, a létesítmény- és a szakképzett testnevelők hiánya ott is elterjedt, a gyermekek negyede túlsúlyos, miközben az testnevelésre fordított óraszám csökken – vannak olyan országok, ahol nem is kötelező a testnevelés, az iskolán kívüli sportlehetőségek pedig szervezetlenek és költségesek. Változtatni mindenek előtt a kormányok hozzáállásával lehetne, meg kell érteni, hogy elhízott, nulla állóképességű felnőttekkel hiába küzdünk a mégoly magasztos lisszaboni célokért. A sport csodákra képes, elég csak Klebersberg Kunó egykori kultuszminiszter nagyszerű tettére gondolni, aki azt mondta, hogy a trianoni tragédiából úgy lehet talpra állítani a nemzetet, ha egészséges és életerős fiatalokat nevelünk. A 20-as évektől a második világháborúig folytatott tervszerű állami testnevelés-politika valóban egészségesebb fiatalokat nevelt, 1924 és 1936 között rendezett Olimpiákról rendszeresen több tucat éremmel és helyezésekkel tért haza a magyar csapat. A jelentésem nem az élsportról szólt, felkiáltásnak szántam, hogy mindenki döbbenjen rá, hogy az európai gyerekek 60%-a az iskolai testnevelésen kívül semmi egyebet nem sportol.
Európai sportdiplamataként mi a véleménye azokról a civil kezdeményezésekről, amelyek az idei pekingi olimpiai kapcsán a kínai politikai-emberi jogi helyzetre hívják fel az emberek figyelmét? Egyes jogvédők az olimpia bojkottjára hívták fel az EU-t korábban.
– A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként és európai parlamenterként is az a véleményem, hogy nem hunyhatjuk be a szemünket az alapvető emberi jogok megsértése előtt, azonban megfelelő tisztelettel és távolságtartással kell kezeljük a kérdést. Kína a világnak a Pekingi Olimpián készül demonstrálni fantasztikus gazdasági eredményeit, a jogvédő szervezetek pedig arra használják fel a nyilvánosságot, hogy felhívják a figyelmet az emberi jogok, a sajtó, a kisebbségi- és egyházi jogok terén tapasztalható komoly hiányosságokra. A magam részéről nem értek egyet a bojkottal, hiszen eddig egyetlen olimpiai bojkott sem érte el célját, annak áldozatai minden esetben a sportolók voltak, akik éveken keresztül készültek a versenyre, amelyet a politikusok lefújtak. Az Olimpia pedig elsősorban a versenyzőkről, a fantasztikus eredményekről és az országok közötti békés és nemes küzdelemről, a kultúráról, a kulturális sokszínűségről kell szóljon, nem a politikáról. Úgy gondolom, hogy az Olimpia hozzájárul Kína nyitásához, és olyan folyamatokat indít el a társadalomban, amelyet nem lehet majd visszafordítani.
Rajcsányi Gellért
www.fidesz-eu.hu