
A magyar elnökségre vár a romaügy megoldása
2009. 11. 04.
Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság ülésén Vladimir Spidla, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa számolt be az elmúlt ciklus eredményeiről. Járóka Lívia, a roma nők helyzetéről szóló jelentés témafelelőse a szakbizottság ülésén hangsúlyozta, hogy az újonnan felálló Európai Bizottságnak feltétlenül szükséges lesz túllépnie a már rendelkezésre álló mechanizmusokon. Ezek mellett egy jogilag kötelező eszközt, akár egy valódi közösségi akciótervet kell az Európai Uniónak kialakítania. Válaszában Spidla megerősítette, hogy a romák társadalmi befogadása közös európai érdek, és a jelenlegieknél mindenképpen hatékonyabb eszközökre lesz szükség a valós eredmények felmutatásához. A biztos hozzátette, hogy az ügy előmozdításában a Bizottság mellett az Európai Tanács tehet a legtöbbet. Valószínűleg a spanyol, illetve az azt követő magyar soros elnökség feladata lesz egy közös európai tervet kialakítani a romák társadalmi befogadása terén.
A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemről és a nemek közötti egyenlő bánásmód megvalósításával kapcsolatban Spidla hangsúlyozta: számos területen, így például a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkentése, vagy az apasági szabadság biztosítása terén is fontos előrelépések történtek. A biztos szerint lényeges, hogy minden tagállamban létrejöjjenek a megfelelő esélyegyenlőségi szervek, mivel egyedülálló lehetőséget jelentenek a diszkrimináció elleni küzdelem előmozdítására. „Az esélyegyenlőség biztosítása jelentheti a válságból kivezető utat” – fogalmazott Vladimir Spidla.