Európa a világ legnagyobb élelmiszer-importőre és egyben a világ legnagyobb élelmiszer-exportőre. Egyelőre képes arra, hogy önellátó legyen. Ha azonban a közös agrárpolitikát szétverik, elveszítheti ezt a képességét - mondta a Demokratának Glattfelder Béla agrárpolitikus, európai parlamenti képviselő.
– Emelkedő árak, változó klíma, rohamosan növekvő népesség. Mikor alakulhat ki élelmiszer-ellátási válság a világon?
– Most is az van. Amióta ezt a beszélgetést elkezdtük, tíz gyermek halt éhen, ugyanis a világon percenként két gyerek hal meg az élelmiszerhiány miatt. Az éhezők száma 180 millió fővel egymilliárd körülire emelkedett tavaly, s ez az adat sajnos idén is tovább nő.
– Mit lehetne tenni?
– Alapvetően az élelmiszer-te rmelést növelni új technológiák és módszerek révén. Mivel azonban ezek egyelőre nem állnak rendelkezésre, az emberiség fenntarthatatlan megoldásokat alkalmaz. Például a meglévő vízkészletek túlzott kiaknázása a világ számos helyén az ökológiai rendszerek összeomlásával fenyeget. Indiában vannak olyan tartományok, ahol öntözés céljából több mint ezer méter mélyről szivattyúzzák fel a vizet, s ennek következtében a vízszint évente harminc méterrel süllyed, a szegényebb gazdák pedig már nem tudnak annyi pénzt fordítani a kutak mélyítésére, hogy lépést tartsanak ezzel. Nem fenntartható a brazil gyakorlat sem, miszerint a mezőgazdasági területeket az őserdők rovására növelik. Groteszk, hogy Malajziában a biodízel előállítása érdekében teszik ugyanezt. Egyetlen olyan nagyobb térség van a Földön, ahol fenntartható módon növelhető a mezőgazdasági termelés: Ukrajna és Oroszország földje. Ez a folyamat már megindult, Oroszország tavaly rekordmennyiségű gabonát takarított be és 25 millió tonnával jelent meg a világpiacon, annak ellenére, hogy termésátlagai rendkívül alacsonyak, a két és fél tonnát sem érik el. Kétséges azonban, hogy az ott megtermelhető gabonatöbblet hosszabb távon elegendő lesz-e a világ más területein csökkenő kapacitások ellensúlyozására. Az emberiség számára a XXI század egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan fog 2050-ben minimum 9, borúlátóbb előrejelzések szerint 11 milliárd embert táplálni.
– Milyen hatással van a pénzügyi válság a globális mezőgazdasági piacra?
– Mivel az embereknek világszerte kevesebb a jövedelmük, csökken a kereslet és megváltozik a struktúrája is. Korábban, a gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több magas feldolgozottságú és ezért drágább élelmiszert tudtak vásárolni, például sajtot vagy húst. Ez növelte a gabonák iránti keresletet is, mivel például egy kiló sajt előállításához több mint 10 kiló gabonára van szükség, de egy kiló sertés- vagy csirkehúshoz is 3-4 kiló kell, egy kiló marhahúshoz pedig 7-8 kiló. Ma viszont az emberek visszatérnek az olcsóbb, alacsonyabb feldolgozottságú növényi termékek, elsősorban a gabonafélék, a rizs, a búza fogyasztásához. Ezért összességében csökken a gabonák iránti kereslet. Eközben az energiaárak mérséklődése is ebbe az irányba hat, mert az olajárak csökkenése visszafogta a bioüzemanyagok iránti keresletet is.
– Az élelmiszerárak tavaly év eleji nagyarányú növekedésében mekkora szerepe lehetett a bioüzemanyagoknak?
– Vitatott a mértéke, de valószínűleg elég nagy. Ugyanakkor más oka is van annak, hogy pár éve megfordult az élelmiszerárak hetvenes évek óta tartó csökkenése. Bár az említett folyamatok miatt az árak most némileg visszaestek a tavalyi rekordszintekhez képest, ne legyenek kétségeink afelől, hogy hosszabb távon növekedni fognak. A világ népességnövekedésének üteme már hosszú ideje meghaladja az élelmiszer-termelés növekedésének az ütemét. Ez utóbbi az adott technológia mellett nem tud lépést tartani fenntartható módon az élelmiszerek iránti igények növekedésével. Ráadásul az elérhető öntözővízkészletek kimerülése, az erózió és a túllegeltetés miatt számolni kell a jelenleg művelt területek egy részén a termőképesség jelentős hanyatlásával.
– Bill Clinton azt mondta nemrég az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének gyűlésén, hogy a pénzügyi válság, a klímaváltozás és az élelmiszerválság összefügg egymással, és a megoldás az önellátó mezőgazdasági termelés lehet. A válság a globalizáció visszaszorulását eredményezheti?
– A globalizáció szélesebb fogalom mint a kereskedelem. De a nemzetközi kereskedelem már az elmúlt fél évben jelentősen visszaesett. Például Kína exportjának csökkenésével párhuzamosan erőforrásainak nagyobb részét fordítja belső fogyasztásra. De ez a tendencia hosszabb távon nem vonatkozik az élelmiszer-világkereskedelemre. A válság valóban arra ösztönzi az embereket, hogy több helyi terméket vásároljanak, de sok helyen nem lesznek képesek elegendő élelmiszert előállítani, kénytelenek lesznek azt importálni. Indiában például nemsokára nem lesz elég víz ahhoz sem, hogy a jelenlegi mezőgazdasági kapacitásukat fenntartsák, s a gabonaexport tulajdonképpen a vízszállítás legolcsóbb formája. Egy kilogramm gabona előállításához ugyanis ezer liter vízre van szükség. Az élelmiszertöbblettel rendelkező országoknak is érdeke, hogy biztosítsák az élelmiszerhiányos régiók ellátását, különben megindul a népvándorlás. Vannak olyan amerikai előrejelzések, amelyek szerint már a következő évtized végére több százmillió fő lehet azok száma, akik az éhínség miatt egy új népességvándorlásba kezdenek. Nem egy jobb világ, a munkavállalás vagy a jövedelemszerzés reményében, hanem az életben maradásért.
– Sokan a multinacionális vállalatok térnyerését és ezen keresztül a tőzsdei spekulációkat okolják a tavalyi magas élelmiszerárak kialakulásáért, és ezért szorgalmazzák az önellátó gazdaságok visszaállítását. Hogyan lehet megakadályozni, hogy tőzsdei spekulációk következtében növekedjenek az árak?
– Valóban voltak, akik úgy tartották akkor, hogy emögött nem a kereslet és a kínálat viszonyának átalakulása állt, hanem az, hogy a spekulációs tőke egy része az élelmiszerpiacok felé fordult a pénzügyi piacokon már akkor kibontakozó nehézségek miatt. Ennek a jelentősége szerintem azonban nem volt meghatározó. Egyszerűen a kínálati többlet helyett keresleti többlet keletkezett.
– Mindez hogyan érintheti Európát és azon belül Magyarországot?
– Európa a világ legnagyobb élelmiszer-importőre és egyben a világ legnagyobb élelmiszer-exportőre is. Főleg zöldségeket, gyümölcsöket, trópusi termékeket importál, de emellett egyre több dél-amerikai szóját és más takarmányt. Egyelőre megvan az a képessége, hogy önellátó legyen. Még. Ha azonban szétverik a közös agrárpolitikát – márpedig van ilyen szándék -, Európa elveszíti ezt a képességét. Magyarország számára pedig különösen veszélyes lehet, hogy az unió teljes körű szabadkereskedelmi megállapodást készül kötni az óriási, még kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező Ukrajnával. Ha ez bekövetkezik akkor nemcsak az unión kívüli, hanem az azon belüli, sőt még a hazai piacokon is versenyezni kell velük.
– És megszületik ez a megállapodás?
– Folynak a tárgyalások, csak ennyit tudunk, ennyit hajlandóak mondani az európai bürokraták. Az egyezmény szükségességét azzal indokolják, hogy Oroszország befolyása túl nagy Ukrajnában, és így érdekeltté tehetjük őket abban, hogy ne kötelezzék el magukat teljes egészében Oroszország mellett. Nekem azonban az a véleményem, hogy nincs olyan engedmény, amivel ellensúlyozni lehetne Ukrajna Oroszországtól való energetikai és pénzügyi függőségét. Ha viszont megszületik ez a megállapodás, az oroszok is ki fogják használni, mivel Oroszország és Ukrajna között korlátlanul átjárhatóak a határok, az ukrán államigazgatás pedig nem lesz képes a származási szabályokat betartatni az Oroszországból érkező árukkal szemben. Így az ukránoknak nyújtott kedvezmény lehetővé teszi, hogy az oroszok egyszerűen Ukrajnába szállítsák és az átcsomagolást követően vámmentesen értékesítsék áruikat az európai piacokon. Oroszországgal azonban így is sok vitánk van kereskedelmi kérdésekben, hiszen lényegében az egyetlen olyan jelentős kereskedelmi tényező a világon, amely még nem csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). Meglehetősen sajátosan alkalmazza a nemzetközi kereskedelemben szokásos eljárásokat és rendkívül protekcionista. Ha lehetővé tesszük, hogy Ukrajnán keresztül ingyen bejusson az európai piacokra, akkor megszűnik az érdekeltsége abban, hogy alkalmazkodjon a nemzetközi kereskedelmi szabályokhoz.
– Magyarország mit tehet a saját érdekében?
– Egyelőre meg kell próbálni megakadályozni a megállapodás megszületését. Az a legkevésbé elfogadható helyzet, hogy miközben Magyarországon elképesztően kemény uniós előírások érvényesülnek, addig a határtól pár kilométerre ellenőrizetlenül előállított termékeket lehessen importálni Magyarországra. Itthon például hét-nyolcszázmillió forintba is kerülhet egy tojástermelő baromfitelep átalakítása az állatjóléti előírásoknak megfelelően. Ha a tojás vámmentesen jöhet be Ukrajnából, akkor a magyar gazdák ahelyett, hogy felújítanák a telepeiket, az EU-ban betiltott technológiát áttelepítik Ukrajnába, és onnan látják majd el a magyar és az európai piacot. Ebben az esetben azonban a jövedelem, a munkabérek után fizetett adók nem Magyarországon fognak megjelenni. Ezért arra kell törekednünk, hogy csak az európai normáknak megfelelően előállított termékekre vonatkozzon bármiféle szabadkereskedelmi megállapodás.
– Miért van az a túlszabályozottság Európában, mintha önmaga ellensége volna?
– Bevallom, én sem értem. Vannak szélsőséges állatjóléti, állatvédő szervezetek, amelyek beleakadnak egy-egy ilyen kérdésbe, és a politikusok elfutnak előlük, ahelyett hogy szembeszállnának velük. Elfogadják a követeléseiket, végig sem gondolva, hogy ennek milyen következményei lehetnek az adott ágazatra. Ami ebben a leginkább fájó, hogy miközben az európai gazdákra egyre több és több, jelentős költségnövekedést okozó adminisztratív terhet raknak, addig semmi nem akadályozza meg, hogy olyan importtermékek árasszák el az európai piacokat, amelyeket az előírások figyelmen kívül hagyásával állítottak elő. Az európai mezőgazdaság versenyképessége ezért rohamosan csökken a saját piacán is, ami megint csak oda vezet, hogy elveszítheti az önellátó képességét. Ennek az európai fogyasztók is kárvallottjai lennének. Mi, a Fidesz európai parlamenti képviselői mindig is azért küzdöttünk, hogy az importra ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák, mint amit az európai és a magyar gazdáknak is teljesíteni kell.
– A szabályok miatt van az, hogy a kínai fokhagyma olcsóbb, mint az európai, noha szállítási költségei, vámköltségei is vannak?
– Kína az elmúlt 10-15 évben nagyobb mennyiséggel növelte a zöldség-gyümölcs termelését, mint a teljes európai termelés. Rájöttek ugyanis arra, hogy jóval versenyképesebbek tudnak lenni a magas munkaigényű zöldség-gyümölcs előállítása terén, mint a gabonatermesztésben. S az új tartósítástechnológiai eljárások lehetővé teszik azt is, hogy például a kínai alma éppannyira friss legyen az amerikai áruházak polcán, mintha onnan húsz kilométerre szüretelték volna. Ráadásul a kínaiak nagyon gyorsan és rugalmasan reagálnak a fogyasztói igényekre. Amikor a kínai, nagyobb és fehérebb fokhagymák megjelentek, taroltak a piacokon. Hosszú időbe telt, míg az európai és azon belül a magyar gazdák alkalmazkodni tudtak. A kínai importverseny tehát arra kényszeríti az európai termelőket is, hogy versenyképesebbek legyenek. Ez jó a fogyasztóknak. Viszont az nem, hogy Kínában a termelés szabályozatlansága és az ellenőrzés hiánya számos kockázatot jelent. Az a bizonyos vesebetegségeket okozó melamin növényvédő szerként került a tehenek takarmányába és így a tejbe. Ezért Ausztrália vizsgálatot indított, s kiderült, hogy ezeket a szereket a zöldség-gyümölcs termesztés területén is felhasználták. Európa azonban semmit nem tett.
– Miért nem?
– Nem tudom. Írtunk egy levelet az Európai Bizottságnak, de azt válaszolták, hogy nem tartják indokoltnak a vizsgálatot.
– Mennyire képes magyar képviselőként befolyásolni az európai szabályozást?
– Európában két nagy irányzat áll egymással szemben az agrárpolitika terén. A többségben lévő csoport szerint fel kell számolni az unió közös agrárpolitikáját, mert nagyon sok pénzbe kerül. Ezt a véleményt azon országok képviselik, amelyeknek a nemzetgazdaságában a mezőgazdaság súlya csekély, viszont jelentős befizetői a közös költségvetésnek. Főképp ilyen Nagy-Britannia és a skandináv országok. Más nemzetek esetében viszont pont fordítva áll a helyzet, a nemzetgazdaságukban nagyobb jelentősége van a mezőgazdaságnak, és ezért nettó haszonélvezői a közös költségvetésnek. Magyarország is idetartozik. Mi, az Európai Néppárt magyar tagjai ezért mindent megtettünk, hogy megvédjük a gazdák támogatásait. Ha mi nem küzdenénk a másik csoport ellen, akkor egyetlen költségvetési periódus alatt megszüntették volna a közös agrárpolitikát és minden támogatást. Ezért elfogadhatatlan az, hogy Gyurcsány Ferenc egy éve a davosi világgazdasági fórumon azt mondta, hogy tekintettel a magas világpiaci árakra, a mezőgazdasági termelés támogatások nélkül is jövedelmező, ezért azokat meg kell szüntetni és át kell csoportosítani más területekre, mint például az innováció. Nyilvánvalóan ezekből Magyarország sokkal kevésbé részesülne, mint a britek.
– Ha többségben van a másik csoport, meddig tartható fent ez az állapot?
– Lényegében már a nyolcvanas-kilencvenes évek óta folyamatosan építik le a közös agrárpolitikát. A mi lehetőségeink arra elegendőek, hogy ennek az ütemét fékezzük. Úgy látom, hogy a világgazdasági és az élelmiszerválság elmélyülése most a segítségünkre van. Ennek hatására erősödött az a vélemény, hogy meg kell őrizni Európa élelmiszer-önellátó képességét.
– Milyennek látja Kína és Európa kereskedelmi kapcsolatainak jövőjét? A termelés nagy része Kínában van. Milyen arányt tartana egészségesnek?
– A világgazdasági válság egyik legfőbb oka az az aránytalanság a kereskedelem terén, ami Kína és Európa, Kína és Amerika között kialakult. Európa és Amerika egyre növekvő mértékű kereskedelmi hiányt halmoz föl Kínával szemben, s hogy finanszírozni tudja a kínai vásárlásait, tőle vesz föl hitelt. Ugyanez a helyzet az olajexportáló országokkal. Ez azért van, mert Európa és Amerika sokkal többet fogyaszt, mint amennyit termel. De akármeddig nem fognak finanszírozni minket. Előbb-utóbb kérdésessé válik, hogy képesek leszünk-e visszafizetni a hiteleket. Most két dologra van szükségünk. Egyrészt csökkenteni kell a fogyasztást elsősorban az energiatakarékosságon keresztül és ésszerűsíteni a gazdaság szerkezetét, másrészt többet termelni. Ehhez a kínaiakat meg kell győznünk arról, hogy fenntarthatatlan a kereskedelmi többletük, és több európai, amerikai árut kell vásárolniuk.
– Próbál az unió ebbe az irányba menni?
– Sajnos nem eléggé. Európa késve és erélytelenül reagál. A brüsszeli intézményekben terjed egy találó mondás, miszerint Európa kiváló abban, hogy két nappal ezelőtti válságokat kezeljen, csakhogy a két nappal ezután bekövetkező válságokat kellene megoldani. Úgy tűnik, erre még nem képes. Nincs elég őszinteség Európában és Amerikában ahhoz, hogy ténylegesen szembe tudjon nézni a helyzetével. Vannak persze jó célkitűzések, minthogy húsz százalékkal csökkentsük 2020-ra az energiafelhasználásunkat, de ezt sokkal gyorsabban és határozottabban kellene végrehajtani.
– Mi történt Európával?
– Az önmagával kapcsolatos hiedelmeinek a foglyává vált. A gazdasági növekedés hagyományos lehetőségei korlátozottak. A nyersanyagkészletek kimerülése és az igények növekedése miatt Európa energia- és nyersanyagfüggővé vált. Ezért a fogyasztás szerkezetének átalakításával, a megújuló energiaforrások és az atomenergia alkalmazásával el kell érni, hogy külső erőforrások nélkül is fejleszteni tudjuk a gazdaságunkat. Mert nem az fenyeget, hogy mások megelőznek minket, hiszen attól mi még élhetnénk a saját, szép világunkat, hanem az, hogy a nálunk gyorsabban növekedők – mint például Kína és India – elszívják előlünk az erőforrásokat. Jó példa erre, hogy Kína a közelmúltban megállapodást írt alá Oroszországgal egy kőolajvezeték építésére, amit a nekünk eladott árukért kapott pénzből finanszíroznának. Európa versenyképességének helyreállításához persze szükség van új tudományos eredményekre is. De Európa elkényelmesedett, nem válaszolt idejében ezekre a kihívásokra, s közben olyan magatartásformák rögzültek, amelyek akadályozzák ezt a folyamatot. Ezért meg kell változtatnunk mindent, valóban egy teljesen új korszakot kell kezdenünk.