Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

A kormány a gazdák érdekeit képviselje!

A kormány a gazdák érdekeit képviselje!

2008. 01. 29.

Az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese leszögezte: a Fidesz sem 2013-ig, sem utána nem támogatja az európai agrárpolitika olyan változását, amelynek eredményeként a magyar gazdák kevesebb támogatást kapnának, mint eddig. Szájer József bírálta a miniszterelnök ezzel kapcsolatos davosi kijelentését, amely szerinte ellentétes a magyar gazdák érdekeivel. A Fidesz elnöksége előzőleg áttekintette az Európai Parlament következő féléves programját.

Szájer József emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc davosi kijelentésében nem volt szó időhatárról, vagyis arról, hogy amit mond, azt a 2013 utáni időszakra gondolja. A politikus kitért a Fidesz Erős Európa programjára, amelyben kiemelt helyen szerepel az élelmiszerbiztonság kérdése, és az agrártámogatások megőrzése. A Fidesz szerint erőteljes, önálló európai agrárpolitikára van szükség – tette hozzá. Szájer József szerint Gyurcsány Ferencnek meg kell értenie, hogy ő nem Svédország, vagy Nagy-Britannia miniszterelnöke, azaz Magyarország érdekeit kell képviselnie az Európai Unióban.

Magyarországnak és minden magyar állampolgárnak pedig az az érdeke, hogy minél több agrártámogatáshoz jussunk, és Európának meg kell tartania önellátását a mezőgazdasági termelésben – mondta Szájer József. Kijelentette: a Fidesz nem támogatja a jelenlegi támogatási rendszer megváltoztatását, csökkentését. A Fidesz elnöksége előzőleg áttekintette az Európai Parlament következő féléves programját. A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter szóvivő kérdésre válaszolva megerősítette: a két és félnapos debreceni kihelyezett elnökségi ülésen nem kerül szóba a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazás, az azzal kapcsolatos kérdéseket már korábban, siófoki kihelyezett ülésén áttekintette az elnökség.

Az európai parlamenti téma mellett – amelynek megtárgyalásán Szájer József és Schmitt Pál, a néppárti magyar delegáció vezetője is részt vett – az elnökség áttekinti a kormány megszorító intézkedései miatt nehéz helyzetbe került önkormányzati szféra állapotát, az afganisztáni magyar katonai szerepvállalást és a Kárpát-medencében élő határon túli magyar közösségek helyzetét.

(MTI)