
A gyermekek jogainak védelme a ciprusi elnökség napirendjén
2012. 07. 10.
Loucas Louca, Ciprus igazságügyért és közrendért felelős minisztere, és kollégája, Sotiroula Charalambous, munkaügyi és társadalombiztosítási miniszter mutatta be az Európai Tanács soros elnökségét átvevő ciprusi kormány féléves munkaprogramját a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság ülésén. Felszólalásában Járóka Lívia fideszes EP-képviselő üdvözölte, hogy a lengyel-dán-ciprusi elnökségi trió kiemelt prioritásként jelölte meg a gyermekek jogainak védelmét és arról kérdezte a minisztereket, hogy milyen intézkedéseket tervez az elnökség e téren. Válaszában a munkaügyi miniszter megerősítette, hogy a decemberre tervezett elnökségi következtetések között külön szakaszt szánnak a gyermekjogok védelmének valamint a gyermekszegénység elleni küzdelemnek, és a kérdést a csúcstalálkozót megelőző tanácsi formációkban is érinteni fogják.
Kora délután munkaebédre került sor az Európai Parlamentben, ahol Járóka Lívia a Nemzeti Romaintegrációs Stratégiák Uniós Keretrendszerének végrehajtásáról, valamint az egyes tagállamok által tavaly bemutatott nemzeti cselekvési tervek közösségi felügyeletéről tárgyalt a miniszterekkel.