2013. 09. 10.
A néppárti politikus szerint az Európai Bizottság javaslata a mezőgazdasági alapanyagokból előállított, ún. hagyományos bioüzemanyagok termelésének korlátozására elfogadhatatlan. Ez veszélyes precedenst teremtene, hiszen az Európai Unió először lépne vissza egy, a megújuló energia terén vállalt célkitűzéstől. Ráadásul az Európai Bizottság javaslata több ezer munkahelyet sodorna veszélybe és jelentős újabb beruházásokat hiúsítana meg.
Glattfelder Béla szerint az Európai Bizottság becsapná az európai gazdákat, hiszen a korábbi piaci rendtartások lebontásakor (cukorreform, kukoricaintervenció eltörlése) azt ígérték a termelőknek, hogy a bioüzemanyag-termelés fogja biztosítani a jövedelmek biztonságát.
Az ún. Glattfelder-vélemény szerint a hagyományos bioüzemanyagok arányának ezért el kell érnie legalább a közlekedésben felhasznált energia 8%-át, míg az ún. fejlett bioüzemanyagokénak legalább 2%-ot.
A fideszes képviselő nem támogatja a fejlett üzemanyagok többszörös beszámítását, mivel ez statisztikai tükrözésekhez vezethet. Ez alól kivétel a közúti közlekedésben felhasznált, megújuló energiával termelt elektromos energia, amelynek négyszeres beszámítását javasolja.
Glattfelder Béla leszögezte: az európai gazdáknak és a bioüzemanyag-iparba befektetőknek kiszámítható szabályozási környezetre van szükségük, ezért a 2020-ra előírt 10%-os bioüzemanyag-arányt 2020 után is fenn kell tartani.