Hírek

Győri Enikő

A tagállami adópolitika felszámolásának mesterterve a brüsszeli adóharmonizációs javaslat

2026. 07. 09.

Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták gazdasági szóvivője ma az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, a 28. adórendszer megvalósíthatósága és a versenyképesség támogatása című jelentés vitájában szólalt fel. Beszédében határozottan elutasította a tagállamok adóügyi hatáskörének brüsszeli kiüresítését. A politikus rávilágított: miközben a szuverenista erők a nemzeti fiskális önrendelkezés megvédéséért dolgoznak, addig az uniós szintű adóharmonizációt és centralizációt sürgető parlamenti nagykoalíció újabb kísérletet tesz a szerződésekben garantált nemzeti fiskális szuverenitás felszámolására.

„Ez a jelentés valójában nem a versenyképességről szól; az a tagállami adópolitika lassú felszámolának mesterterve” – mondta el felszólalásában a képviselő. Kifejtette: a folyamat egy önkéntesen alkalmazható, úgynevezett 28. adózási rezsim bevezetésével kezdődne, amelyet a korábban már többször elbukott, harmonizált vállalati adóalap követne, végül pedig a minősített többségi szavazásra térnének át bizonyos adóügyi kérdésekben. Szerinte ez a törekvés egyértelműen szembemegy az uniós szerződésekkel és az egyhangúság elvével, amely éppen a tagállamok szuverén adópolitikájának megőrzését szolgálja.

Győri Enikő azt is hangsúlyozta, hogy a tagállamok közötti adóverseny nem probléma, hanem kifejezett erősség, amely arra ösztönzi a kormányokat, hogy hatékonyabb államot, vonzóbb üzleti környezetet működtessenek és felelősen gazdálkodjanak, ezáltal Európában tartsák az ipart. A politikus elmondása szerint a gazdaság valódi problémáit ma nem az eltérő társaságiadó-rendszerek, hanem a magas energiaárak és a még mindig növekvő bürokrácia jelentik, amelyekre érdemi válaszokat kellene adni a jogkörök elkobzása helyett.

A képviselő bírálta azt is, hogy a jelentés ideológiai alapon, kizárólag a politikailag preferált zöld beruházásokhoz kötné az adókedvezményeket, háttérbe szorítva ezzel számos hagyományos, jelenleg is versenyképes európai iparág fejlesztését. „A Patrióták olyan Európát akarnak, amely megőrzi a tagállamok adóügyi szuverenitását, és a gazdasági versenyt nem a brüsszeli intézmények saját hatalmát gyarapító központosításával, hanem szabadsággal erősíti” – zárta gondolatait Győri Enikő.

Háttér:

A 28. rezsim egy egységes uniós vállalati jogi keretrendszer létrehozására vonatkozó elképzelés, amely a 27 tagállami szabályozás mellett egy opcionálisan választható európai jogi megoldást kínálna a vállalkozások számára, megkönnyítve a határokon átnyúló működést. Az Európai Parlament tárgyalt jelentése ezt az uniós szintű szabályrendszert használná arra, hogy új, uniós szintű adózási szabályokkal kiegészítve megkerülje a jelenleg hatályos, tagállami adórendszereket.