2019. 03. 13.
Az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta az európai akadálymentesítési irányelvet, amely meghatározza a bizonyos termékekhez és szolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés követelményeit. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő, aki a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság részéről felelt a jogszabályért, örömét fejezte ki és minden fogyatékossággal élő ember nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik vele együtt immár csaknem négy éve dolgoztak azért, hogy az irányelv elnyerje végleges formáját.
Az irányelv által érintett termékek és szolgáltatások kiválasztását az állampolgárokkal és a fogyatékos embereket képviselő szervezetekkel, valamint különböző vállalkozásokkal való alapos egyeztetés előzte meg. Ennek eredményeképpen a jogszabály hatályba lépését követően egész Európában akadálymentesek lesznek az ATM-ek és más banki szolgáltatások, a személyi számítógépek, a telefon- és televíziókészülékek, a telefonos és audiovizuális szolgáltatások, a közlekedés, az elektronikus könyvek és az internetes vásárlás.
Kósa Ádám, az Európai Parlament frakcióközi Fogyatékosságügyi Munkacsoportjának társelnöke, az EP plenáris ülésén emlékeztetett arra, milyen hosszú út vezetett a jogszabály megszületéséhez. Kósa, aki 2009-ben az első siket európai parlamenti képviselő volt, 2010-ben kezdett el dolgozni a fogyatékossággal élő személyek mobilitásáról és befogadásáról, valamint a 2010–2020 közötti időszakra vonatkozó európai fogyatékosságügyi stratégiáról szóló jelentésen, melyet 2011-ben fogadott el az Európai Parlament. Ebben a jelentésben felhívta a Bizottságot, hogy nyújtson be az európai akadálymentesítési intézkedéscsomagra irányuló jogalkotási javaslatot, és hangsúlyozta a fogyatékossággal élő emberek számára az áruk és szolgáltatások hozzáférhetőségének javítására irányuló, uniós szintű, szilárd és kötelező erejű intézkedések szükségességét. Ezt követően még évek teltek el, mire 2015-ben az Európai Bizottság végül letette az asztalra a 80 millió fogyatékossággal élő európai ember által oly rég várt tervezetet.
„Ma pedig, csaknem négy év kitartó munka után végre elmondhatjuk, hogy egy jól kiegyensúlyozott szöveg született, ami nagy eredmény mind a szociális, mind a gazdasági fejlődés szempontjából” – emelte ki Kósa. „És bár tudom, hogy bizonyos területeken jó lett volna még nagyobb előrelépést tenni, a tárgyalás lezárása sürgető volt, annak érdekében, hogy a jogszabály hatályba lépése ne szenvedjen további késedelmet” – mondta a fideszes képviselő. Kósa reményét fejezte ki, hogy a következő Európai Parlament tagjai hasonló fontosságú témaként fogják kezelni a fogyatékossággal élő emberek életének megkönnyítését és a munka folytatódni fog. „Személy szerint továbbra is készen állok rá, hogy a fogyatékossággal élő emberekért és velük együtt dolgozzak egy olyan Európáért, ahol a fogyatékosság többé nem jelenthet akadályt!” – hangsúlyozta a politikus.