Hírek

A biztonság- és védelempolitika része a kelet-ukrajnai konfliktus mielőbbi rendezése!

2020. 01. 15.

Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén tárgyalták a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról szóló éves jelentéseket.  Ukrajna 2014-ben az európai integráció útjára  lépett, 2017 óta pedig az Európai Unió társult tagja és kiemelt stratégiai partnere, ezért fokozott figyelemmel kell kísérni a helyzetét, hiszen az jelentős hatással van az EU kül – és biztonságpolitikai helyzetére is.

Mindezek mellett az EU-nak figyelemmel kell követnie az ország belpolitikai történéseit is, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozására irányuló intézkedések következményeire. Az előző kormány kisebbségellenes politikájának és propagandájának következtében ugyanis társadalmi feszültségek húzódnak az országban élő többség és kisebbségek között. A kelet-ukrajnai béke megteremtése mellett pedig ennek elrendezése is fontos része az ország konszolidációjának.

Bocskor Andrea felszólalásában hangsúlyozta, hogy Magyarország, akárcsak az Európai Unió, támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, valamint a kelet-ukrajnai konfliktus tárgyalásos megoldását, hogy mielőbb legyen béke és biztonság az országban. Pozitív fejleménynek értékelte, hogy  a  „normandiai négyek” csúcstalálkozójával újraindult a konfliktus rendezése, s hogy az ukrán és orosz elnök visszatért a párbeszédhez, melynek eredményeként december 29-én ismét fogolycserére került sor. A képviselő reményét fejezte ki, hogy hamarosan sikerül  lezárni ezt a több éve zajló konfliktust. 

Bocskor Andrea felszólalásában szót emelt az országban élő nemzeti kisebbségek helyzetére vonatkozóan is. „Úgy látom Zelenszkij elnök kísérletet tesz az országban lévő belső feszültség feloldására, mely az előző kormány nacionalista politikájának, és az alapvető kisebbségi jogokat szűkítő törvényalkotásoknak az eredménye. Pozitív jelnek tekinthető, hogy az elnök újévi köszöntő beszédében összefogásra ösztönözte az ukrán polgárokat a köztük lévő különbségek ellenére. Remélem, hogy ez tükröződni fog a törvényalkotásban is” – mondta a néppárti képviselő.

„A béke előmozdítása érdekében az Európai Uniónak a határain kívül is aktív szerepet kell vállalnia. Hatékonyabb lépéseket kell tennie az emberi és kisebbségi jogok, továbbá a demokratikus elvek betartásának felügyeletére, hiszen ezek a biztonságos és stabil jogállam fő pillérei” – zárta hozzászólását Bocskor Andrea.