Hírek

Európa erősödne a nyugat-balkáni bővítéssel

2021. 09. 15.

Az Európai Parlament mai plenáris ülésén Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke értékelte az Unió helyzetét. Deli Andor, fideszes EP-képviselő írásos felszólalásában kiemelte: „Az Európai Unió állapotának értékelésében rendkívül fontos tényező, hogy az Unió mennyire sikeresen érvényesíti érdekeit a globális politikai színtéren. Sajnos látnunk kell, hogy Európa folyamatos térvesztésben van. A Nyugat-Balkán térsége azonban az a része a világnak, ahol az EU a bővítési folyamatok felgyorsításával gyorsan és könnyen meg tudná erősíteni pozícióit.”

A vajdasági származású képviselő hangsúlyozta: „Ahhoz, hogy Európa erős szereplő legyen a világpolitikai színtéren, elsősorban itthon, Európában kell erősnek lennie. Minden eddigi bővítési hullám új energiákat és lendületet hozott. A kelet-közép-európai bővítés nem csak Európa belső egységét teremtette meg, hanem globális pozícióját is megerősítette. Ugyanezt hozná a nyugat-balkáni bővítés is, élén Szerbiával, a térség kulcs országával. Ez a tagjelölt ország türelmesen várja sorát és kitart az európai integrációs irányvonal mellett, annak ellenére, hogy jövőre immár tizedik évét tölti tagjelölti státuszban és sajnos még korántsem jár a csatlakozási folyamat végén”.

„A lassúság elsődleges oka, hogy a bővítés szkeptikusai folyamatosan a csatlakozási tárgyalások során meghatározott kritériumrendszerek mögé bújnak, szándékosan halogatva a stratégiai döntéseket a legkülönbözőbb belpolitikai okokra és érdekekre hivatkozva. De az idő sürget! Remélem, hogy a jövő évértékelő beszédeiben már határozottabb politikai meglátásokról fogunk hallani” – zárta felszólalását Deli.