Hírek

A pedagógusok az oktatás kulcsszereplői

2024. 02. 08.

Az Európai Parlament mai plenáris ülésén, egy, a romániai pedagógusok rossz munkakörülményeit taglaló petíció révén tartott vitát a tanárok munkakörülményeiről az EU-ban. Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője kiemelte: „Az oktatás kizárólagosan a tagországok illetékességébe tartozik, az EU-nak csak támogató és tanácsadó szerepe van, hogy segítse a területet. Ezt ajánlásokkal, jógyakorlatok megosztásával, vagy a terület fejlesztését támogató kohéziós forrásokkal tehetik meg, de semmiképp sem hatáskör-elvonással vagy tartalmi beavatkozással.” A napirendi pont kapcsán megjegyezte: a magyar kormány kiemelten fontosnak tartja a tanárok helyzetének javítását, erkölcsi és anyagi megbecsülését, ezért – a dollárbaloldal EP-képviselőinek gáncsoskodása ellenére – jelentős béremelést és pedagógusi életpályát vonzóvá tevő intézkedéseket vezetett be.

A petíció és a mai vita felhívja a figyelmet a tagállamok általános problémáira az oktatás területén, többek között a tanárok túlterheltségét, a továbbképzések hiányát, a nem megfelelő javadalmazást, a tanárhiányt. A képviselő hangsúlyozta: „A pedagógustársadalom elöregedése és a szakma népszerűtlensége a fiatalok körében is általános kihívás, amit komplex stratégiai intézkedésekkel lehet megoldani.”

Bocskor Andrea hozzátette: „A magyar kormány mindezen megfontolásokból, számos, a pedagógus életpályát vonzóvá tevő foglalkoztatási elemet vezetett be: 2024. január 1-jével jelentős, átlagosan 32,2 %-os illetményemelést valósított meg, vállalta, hogy 2025-re a diplomás átlagbér 80%-ára emeli a pedagógusbéreket, többlet-illetményeket adnak a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozók számára, és a különböző pluszfeladatokért pótlékok, megbízási díjak járnak. Egységes teljesítmény-értékelési rendszert vezetnek be a 2024/2025-ös tanévtől, mely adminisztratív tehercsökkentéssel párosul: eltörölték a pedagógusok egyéni tanfelügyeletét, az önértékelést, és egységes heti 24 óra lett a munkaidő. A demográfiai folyamatok ellensúlyozásaként a nyugdíjas pedagógusok is tovább dolgozhatnak.”

Bocskor Andrea a hozzászólás kapcsán megjegyezte: a dollárbaloldal EP-képviselői, Dobrev Klára, Gyöngyösi Márton, Ujhelyi István, Donáth Anna, Cseh Katalin, Rónai Sándor, Ara-Kovács Attila és Molnár Csaba az elmúlt években folyamatos álhírekkel próbálták megakadályozni az uniós források megérkezését, mely a nagyobb arányú pedagógus-béremelést lehetővé tette. Tevékenységük azonban kudarcba fulladt, a magyar kormány ígéretéhez híven megvalósította a tanárbéremelést.