Hírek

Dömötör Csaba

A Tisza-féle nagykoalíció leszavazta a mezőgazdasági válságalap összegének növelését az Európai Parlamentben

2026. 09. 03.

Az Európai Parlament néppárti-baloldali koalíciója leszavazta azt az indítványt, amely 450 millióról 900 millió euróra növelte volna az uniós válságalap összegét a jövő évi uniós költségvetésben.

A módosító indítványról, amelyet korábban Dömötör Csaba képviselő nyújtott be a Patrióta frakció tagjaként, szerdán szavaztak az EP mezőgazdasági szakbizottságában. Ez az elutasítás beleillik abba a néppárti-baloldali törekvésbe, amely az agrártámogatások fokozatos leépítéséről szól. Ursula von der Leyen terve alapján 20 százalékkal csökkentenék az agrártámogatásokat a következő 7 éves költségvetésben.

Teszik ezt annak ellenére, hogy a jelenlegi helyzetben az európai gazdáknak kiemelt támogatásra, és a válságalap jelentős bővítésére lenne szüksége. Az elmúlt hetek aszálya Európa több térségében 20-30 százalékos terméscsökkenést okozott a szántóföldi növénytermesztőknek. Az állattenyésztők is nehéz helyzetbe kerültek; a legelők kiégtek, a takarmány ára pedig az egekbe szökött. Az aszály először európai gazdák százezreinek okoz jelentős jövedelmi károkat, de az annak nyomán megugró élelmiszerárak már milliókat érinthetnek.

Az imázsvideók készítésében jeleskedő Tisza-politikusok közül egy sem tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a szavazáson. Néppárti-baloldali frakciótársaik ugyanakkor egyöntetűen leszavazták a támogatásnövelő javaslatot.