Hírek

Hölvényi György

A víz létkérdés, nem pártpolitikai eszköz

2026. 05. 05.

Az aszályok jelentette vízgazdálkodási kihívások gyors és hatékony fellépést igényelnek akár nemzetközi együttműködések kereteiben is. Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője, az állásfoglalás Patrióta politikai felelőse a Fejlesztési Bizottságban (DEVE) kiemelte: az afrikai vízhiány súlyos biztonsági kockázat, hiszen nem csak a mezőgazdaság problémája, de a bányászatra és az energiatermelésre is kihat Afrikában, ez pedig fokozhatja a migrációt Európa felé. Éppen ezért sajnálatos, hogy az Európai Parlament balliberális többsége több mint egy hónapot késlekedett a nemzetközi vízgazdálkodásról szóló állásfoglalás elfogadásával.

Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője, az állásfoglalás jelentéstevője már március 10-én a politikai frakciók elé terjesztette javaslatait, az átfogó cselekvési javaslatcsomag mégsem került a szakbizottság elé a soron következő ülésen. Az Európai Néppárt és a baloldali frakciók egyértelműen, politikai okokra hivatkozva halasztották a sürgős kérdés tárgyalását.

A képviselő az indítványában rámutatott: az aszályok jelentette vízgazdálkodási kihívások kezeléséhez nemzetközi együttműködésre van szükség, különösen Afrikában, ahol a lakosság 70%-a a mezőgazdaságtól függ. Emellett a helyi, természetes eljárásokon alapuló vízgazdálkodási technológiák meghonosítását sürgeti, valamint a modern öntözéstechnológiák kiépítését szorgalmazza.

Hölvényi György felhívta a figyelmet arra, hogy a vízhiány nem csupán a mezőgazdaság problémája, hanem hatással van a bányászatra és az energiatermelésre is. A kereszténydemokrata politikus javaslatai hangsúlyozzák: a vízhiány fokozza a migrációt Európa felé és súlyos biztonsági kockázatot jelent Afrikában.

Hölvényi felszólalásában elítélte az állásfoglalásról szóló szavazás pusztán pártpolitikai indokok miatti elhalasztását. Rámutatott: ez aláássa az európai demokrácia működését, valamint az afrikai támogatások ellenőrzését is végző Fejlesztési Szakbizottság hitelességét.