Továbbra sem engedünk a brüsszeli nyomásgyakorlásnak – 34. vita és újabb szavazás Magyarországról az Európai Parlamentben
2025. 11. 25.
Az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén ismét napirendre került a Magyarországgal szemben zajló 7. cikk szerinti eljárás. A vita során a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői, Patrióták Európáért frakció tagjai határozottan bírálták a Magyarországot érő politikai támadásokat, amelyek hosszú ideje ugyanazokra a megalapozatlan vádakra és kettős mércére épülnek. Felszólalásaikban hangsúlyozták: a nemzeti szuverenitás védelme, az illegális migráció elleni határozott kiállás, valamint a békepárti álláspontjuk miatt érik folyamatos bírálatok hazánkat – és ezért terjesztettek elő alternatív határozatot is. A mai szavazás kapcsán László András elmondta: a Patrióták, a konzervatívok és a szuverenisták a határozat ellen szavaztak. A Tisza brüsszeli pártja, az EPP, a szocialistákkal, liberálisokkal, zöldekkel és kommunistákkal együtt pedig megszavazták. A brüsszeli háborúpárti elit megint összeállt.
László András kiemelte: Azt követelik, hogy Magyarországtól vonják meg a szavazati jogot a Tanácsban. Fagyasszanak be minden Magyarországnak járó uniós forrást, és korlátlan beavatkozásra törekednek a magyar politikába és a választási kampányba. Hat tiszás EP-képviselő jelen volt a szavazáson, azonban nem álltak ki a magyar érdekekért. Sem a migrációról, a genderideológiáról, a magyar szuverenitásról szóló módosító indítványokról nem szavaztak. Sem a végszavazáson nem vettek részt. A piszkos munkát kiszervezték a néppárti frakciótársaiknak. A Tisza abban érdekelt, hogy minél több támadás érje Magyarországot Brüsszelből, hiszen Kollár Kinga már hónapokkal ezelőtt kikotyogta, hogy nekik a választások szempontjából ez a jó.
Háttér:
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első elelnökének felszólalása az alábbi linken érhető el:
László András, a Fidesz EP-képviselőjének felszólalása az alábbi linken érhető el:
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselőjének felszólalása az alábbi linken érhető el: