Hírek

Bocskor_994_jo

Ukrán oktatási törvény: újabb EP-képviselői kezdeményezés

2018. 02. 01.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament magyar, román, szlovák, bolgár és lengyel képviselői az ukrán oktatási törvény ügyében közös levelet írtak Antonio Tajaninak, az EP elnökének, Federica Mogherininek, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, valamint Johannes Hahnnak, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztosnak.

Az EP-képviselők az Ukrajnában élő európai uniós kisebbségek védelmében ismét felhívták a figyelmet a jogszűkítő folyamatra az ukrán oktatási törvény oktatás nyelvére vonatkozó 7. cikkelye kapcsán és a Velencei Bizottság arra vonatkozó véleményére.  A Velencei Bizottság 2017. december 11-én nyilvánosságra hozott javaslataiban felszólította az ukrán hatóságokat, hogy a kisebbségekkel egyeztetve hajtsanak végre rájuk vonatkozó reformokat, illetve a 7. cikkelyben foglaltakról megállapította, hogy az visszalépést jelent a jelenlegi állapothoz képest. A bizottság szakértői a törvény jogszűkítő volta  mellett  foglaltak állást és megoldásként   a 7. cikkely módosítását javasolták egy kiegyensúlyozottabb és pontosabban megszövegezett változattal, ugyanis jelenlegi kontextusában a kisebbségi nyelvek diszkriminatív kezeléséről van szó.

A képviselők a Parlament és a Bizottság illetékes vezetőit felkérték, hogy kísérjék figyelemmel miként hajtja végre az ukrán kormány a Velencei Bizottság javaslatait az ukrán oktatási törvényt illetően, illetve a kétoldalú és nemzetközi kapcsolataik révén gyakoroljanak nyomást az ukrán vezetőségre e fontos kérdés mielőbbi rendezése érdekében.

Bocskor Andrea néppárti politikus a levél kapcsán kijelentette: „Örülök, hogy magyar képviselőtársaim mellett frakcióktól függetlenül bolgár, lengyel, román és szlovák képviselők is fontosnak tekintik a Velencei Bizottság javaslatainak figyelembe vételét az oktatási törvény végrehajtása tekintetében és ismét közel harmincan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Annak ellenére, hogy minden fél a Velencei Bizottság véleményét várta és az ukrán elnök is kijelentette, hogy végre fogják hajtani azt, sajnos két hónap elteltével sem látszik semmilyen előremozdulás az ügyben. Bízom abban, hogy az uniós vezetők befolyása hatásos lesz és az ukrán fél teljeskörűen végrehajtja az ajánlásban foglaltakat.

„Tavaly novemberben, amikor az Európai Parlament elnökéhez fordultunk az ukrajnai oktatási törvény jogszűkítő jellege miatt, Antonio Tajani biztosított minket, hogy védelmébe veszi az európai kisebbségi nyelvhasználatot és levelet írt Petro Porosenko ukrán elnöknek. Reméljük, hogy kérésünk ezúttal sem marad válasz nélkül és sikerül pozitív előrelépést elérni a 7. cikkely ügyében, hiszen ez nem ukrajnai belpolitikai, hanem nemzetközi kérdés” – tette hozzá a fideszes képviselő.