Közlekedéspolitika

144210984_994

Nem lesz kiküldött munkavégzés a nemzetközi fuvarozás!

2018. 06. 04.

A mai napon az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottsága (TRAN) olyan jelentést fogadott el meggyőző többséggel, mely kivételt biztosítana a nemzetközi áru- és személyfuvarozás számára a kiküldetési irányelv szabályai alól. Az elfogadott szöveg erős támogatást jelenthet a közép- és kelet-európai érdekek védelmében a fuvarozás új európai szabályainak megalkotása során.  

Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő, a jelentés néppárti felelőse elmondta: „Nagyon sok munka áll a mai szakbizottsági eredmény mögött, hiszen az Európai Bizottság eredeti javaslata teljesen ellentétes irányt jelölt ki a nemzetközi fuvarozás számára”. Ez olyan többletterhet jelentene a fuvarozó vállalkozásoknak, mely ellehetetlenítette volna a tevékenységüket, veszélybe sodorva több tízezer sofőr munkahelyét és jelentős drágulást okozott volna a piacokon is. Ezt tetézte a Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottság (EMPL) áprilisban elfogadott véleménye, amely ugyan aggodalomra adott okot, ám a tervezetért felelős közlekedési szakbizottság egy ennél sokkal elfogadhatóbb és a mindennapi gyakorlathoz közelebb álló jelentést hagyott ma jóvá. Ehhez azonban elengedhetetlen volt, hogy a kelet-európai fuvarozócégek és a nyugati megrendelők közösen felismerjék: együtt kell küzdeni az elfogadhatatlan protekcionista korlátozások ellen.

Magyar szempontból különösen kiemelt témáról van szó, hiszen Magyarország nemzeti össztermékének (GDP) mintegy 6%-át teszi ki a fuvarozás és a hozzá kapcsolódó logisztikai szektor, valamint 13 ezer magyar fuvarozóvállalkozást és rajtuk keresztül 120 ezer munkahelyet érint.

„Kezdetektől fogva a fő célunk az egységes fuvarozói belső piac megőrzése volt. Ehhez azonban egyértelmű szabályokra van szükség, melyek csökkentik a cégek adminisztratív terheit és megakadályozzák a visszaéléseket. Az elmúlt hónapokban több nyugati tagállam sorra vezette be piacvédelmi intézkedéseit a fuvarozás területén. Ezek különböző formában, de ugyanazt a célt szolgálják: saját nemzeti piacukat igyekeznek megvédeni a hatékonyabb és olcsóbb közép- és kelet-európai munkaerőtől”- mondta el Deli Andor a szakbizottsági szavazás kapcsán.

 A fideszes politikus hozzátette: „Olyan jelentést sikerült elkészítenünk, amely mellé felsorakoztattuk a TRAN szakbizottság néppárti képviselőinek többségét. Hosszú és kitartó érveléssel végül sikerült megtörni a nemzeti piacok védelme mellett kardoskodó ún. Road Alliance-ba tömörülő tagországok képviselőinek ellenállását. Bízom abban, hogy a szakbizottsági szavazás eredménye még a nyári szünet előtt megerősítést kap az Európai Parlament plenáris ülésén, illetve a Tanács is jóváhagyja a saját javaslatát, megnyitva ezzel az utat az intézményközi tárgyalások előtt”.