Világos célok a Bizottság számára: Kitörés az adósságválságból és a munkaalapú gazdaság megteremtése!

Az Európai Bizottság 2013-as munkaprogramját vitatta meg az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésén Strasbourgban. Szájer József a néppárti frakció jogalkotásért felelős alelnöke felszólalásában kijelentette: a gazdasági kilábalás érdekében és a jövő nemzedékekkel szembeni felelősségre tekintettel ki kell törni az adósságcsapdából és meg kell teremteni a munkaalapú gazdaságra épülő Európát.

 

A gazdasági válságból való kilábalás érdekében az Európai Tanács mellett az Európai Bizottságnak is, mint az EU jogszabály-kezdeményező és végrehajtó testületének, határozott intézkedéseket kell meghoznia. Európa gazdaságának újraindítása nagyban múlik a Bizottság tevékenységének jövőbeni irányvonalain, prioritásain, melyekre az Európai Parlamentnek az Európai Bizottság éves jogalkotási programjának meghatározásán keresztül van befolyása. Ebben a folyamatban az EP legnagyobb frakciójának, a néppárti frakciónak meghatározó szerepe van, mely munkát a frakció részéről Szájer József fideszes EP-képviselő, jogalkotásért felelős néppárti alelnök koordinálja.

Az EP tegnapi plenáris ülésén Szájer József beszédében a jövő évi bizottsági munkaprogram legfontosabb prioritásaként a fiatalokat sújtó munkanélküliség elleni harcot, a válságból való kilábalást és a gazdasági növekedés beindítását határozta meg. A néppárti alelnök szerint a testületnek azokat a kezdeményezéseket kell előtérbe helyeznie, amelyek hosszú távon képesek munkahelyeket teremteni és az uniós polgárok jólétét biztosítani.

Szájer József beszédében felhívta a figyelmet a jövő generációkkal szembeni felelősségre, az eladósodottság problémájára és a munkaalapú gazdaság megteremtésének fontosságára: "Felelősséggel tartozunk a jövő generációk iránt. Ne adósságot örökítsünk a következő nemzedékekre, hanem teremtsünk számukra munkahelyeket! Európa túl hosszú ideje küzd már az eladósodottsággal! Ezen változtatni kell, mert kötelezettségeinket és terheinket nem háríthatjuk át a jövő generációkra. Teremtsük meg számukra a munkaalapú gazdaságra épülő Európát!"

Az Európai Parlament várhatóan szeptemberi plenáris ülésén fog dönteni az Európai Bizottság jövő évre vonatkozó munkaprogramjáról.